Amandine Aurore Dupin néven jött világra Párizsban egy táncosnő és egy katonatiszt házasságából. Elképesztő családfája volt. Felmenői között volt főúr, híres marsall, sőt király éppúgy, mint madárárus, kurtizán és táncosnő, a családban egymást követték a szerelemgyerekek, a törvénytelen leszármazottak.
Aurore apja, Maurice Dupin katonatiszt korán meghalt, nevelését apai nagyanyja vette át, aki azon fáradozott, hogy a kislányt Nohant, a családi kastély finom modorú, művelt örökösévé tegye. 1818-ban előkelő intézetbe küldte, amelyet angol apácák tartottak fenn. A leánynak eleinte nem tetszett a zárdai életmód, néhány hónap múlva azonban vallásos áhítatba merült: apáca akart lenni. Ábrándjának nagyanyja vetett véget, akinek rohamosan hanyatlott az egészsége, maga mellé rendelte unokáját, s Aurore 1820-ban elhagyta a zárdát. Nagyanyja a következő évben halt meg, tőle birtokot, és tekintélyes járadékot örökölt.
1822-ben férjhez ment Casimir Dudevant báróhoz, s a házaspár Nohant-ba költözött. A kezdetben harmonikus kapcsolatból két gyermek született, a fiatal feleség azonban hamarosan megunta jóindulatú, ám kissé érzéketlen férjét. Viszonyuk megromlott, férjnek, feleségnek egyaránt szeretői voltak, végül 1831-ben Aurore Párizsba utazott, ahol kezdetben Jules Sandeau-val, egy joghallgatóval élt együtt. Szabados különcködése ekkor kezdődött: hogy feltűnést keltsen, férfiruhát öltött, lábán csizmát hordott, haját félhosszúra vágatta és szivarozott. A jó társaságot megbotránkoztató külsőségek nemcsak feltűnést keltettek Európa-szerte, de követői is akadtak szép számmal, még Magyarországon is.
Közben anyagi nehézségeik támadtak, kereset után kellett nézniük. Sokféle próbálkozás után jött rá, milyen könnyen megy neki az írás. Valóban: évtizedek múlva Zola mondta róla, hogy úgy ír, mintha diktálnának neki. A Le Figaro elfogadta közlésre néhány cikkét, amelyet Jules Sand álnéven közösen írt Jules Sandeauval. George Sand néven 1832-ben írt először: önállóan írt regénye címe Indiana volt, s ezzel vált ismertté ez a név.
George Sand belépett a köztudatba, s viselője a továbbiakban a magánéletben is írói álnevét használta. Az Indiana - melynek története szenvedélyes tiltakozás a társadalmi konvenciók ellen - a közönség és a kritikusok körében egyaránt sikert aratott. A példányokat elkapkodták, és George Sand egy csapásra gazdag és híres író lett.
Chopin
1849-ben a fővárosból vidékre költözött, letelepedett a családi kastélyban, ő lett Nohant nagyasszonya. Témát váltott, tájregényeket, elbeszéléseket írt, igazi kifejezési formáját azonban a paraszti életről szóló rusztikus mesékben találta meg (A kis Fadette 1849, Falusi muzsikusok 1853). Írói pályájának legkésőbbi szakaszából csak önéletrajza (Életem története 1855), és az unokái számára írt kis történetek (Egy nagymama meséi 1873) bizonyultak maradandónak.
Élete éppoly színes, kalandos és merész volt, mint a regényei. A XIX. században nem volt még egy írónő, akinek sikerekben, végletes szerelmekben, csalódásokban gazdag életét több figyelem kísérte volna, mint az övét. Hódolattal és szidalommal egyaránt illették, mert szerelmi élete a társadalom többsége számára botránykő volt, ő azonban a bírálatokra megvető semmibevevéssel válaszolt.
Életében főszerepet játszottak a férfiak, számtalan szeretője volt. Az ismertebb nevek közül alkalmi viszonya volt Mérimée-vel, hosszabb ideig tartó viharos románca Alfred de Musset-vel, és évekig tartó kapcsolata Chopinnel. Szeretőit nem naponta váltogatta: ha úgy érezte, megtalálta a tökéletes férfit, évekig élt vele, s szinte anyai gondoskodással vette körül. Chopinnel például nyolc évig élt együtt, mígnem a zeneszerző hagyta el egy nagy veszekedés után. Igazi barátság fűzte Balzachoz, Liszt Ferenchez, és élete végén Gustave Flaubert-hez.
Idős korára változatlanul népszerű maradt. Könyvei nagy példányszámban jelentek meg, s minden évben írt legalább egy, de inkább két regényt. Derűs és bölcs lett, igyekezett megbarátkozni saját halálának gondolatával, ennek ellenére amikor 72 éves korában komolyan megbetegedett, mégis félvállról vette a bajt.
Fiatal kora óta epebántalmakban szenvedett, s 1876. május 30-án olyan szörnyű fájdalmai voltak, hogy orvost hívtak, aki bélelzáródást állapított meg. Kínlódása napokig tartott, június 8-án halt meg a Nohant-i házban. A franciák nagy íróként gyászolták. Sírjánál felolvasták Victor Hugo levelét, amely így kezdődött: "Halottat siratok, és halhatatlant üdvözlök..."
Művei:
Voyage En Auvergne (1827, Önéletrajz vázlat)
Compagnon Du Tour De France (1840)
La Petite Fadette (1848)
Château Des Désertes (1850)
Histoire De Ma Vie (1855, Önéletrajz)
Novellák:
Rose Et Blanche (1831, Jules Sandeau-val)
Indiana (1832)
Lélia (1833)
Andréa (1833)
Mattéa (1833)
Jacques (1833)
Kourroglou / Épopée Persane (1833)
Leone Leoni (1833)
Simon (1835)
Mauprat (1837)
les Maîtres Mosaïtes (1837)
l'Oreo (1838)
l'Uscoque (1838)
Un Hiver À Majorque (1839)
Pauline (1839)
Horace (1840)
Consuelo (1842)
La Comtesse De Rudolstadt (1843, a Consuelo folytatása)
Jeanne (1844)
Teverino (1845)
Pêche de M Antoine (1845)
Le Meunier D'Angibault (1845)
La Mare Au Diable (1846)
Lucrezia Floriani (1846)
François Le Champi (1847)
Les Maîtres Sonneurs (1853)
La Daniella (1857)
Elle Et Lui (1859)
Jean De La Roche (1859)
L'Homme De Neige (1859)
La ville Noire (1860)
Marquis De Villemer (1860)
Mademoiselle La Quintinie (1863)
Laura, Voyage Dans Le Cristal (1864)
Le Dernier Amour (1866, Flaubert-nek ajánlva)
CONSUELO
Consuelo tüneményes tehetségű énekesnő, de életét és a velencei társaságba való befogadását több ellentmondás is nehezíti: spanyol, részben cigány származású, de a velencei stílus hibátlan értője, szerelemgyerek, csúnya leány, akit a tehetség és jóság mégis valósággal gyönyörűvé varázsol, az opera csillogó világa éppúgy vonzza, mint az érzéki szerelem, de fokról-fokra megcsömörlik mindkettőtől, egyre inkább lelki, megnemesült vonzalomra vágyik, s a tetszés és a siker közegéből a jószolgálat és a társadalom-jobbítás övezetébe lép át. Az önéletrajzi ihletésű regény eltávolítva egy történelmi időegység viszonylatába beleszőve a 18. század közepének története. A hősnő Velencéből Csehországba jut, majd Bécsbe, Poroszországba; feltárulnak előtte fejedelmi paloták, paplakok, összeesküvők földalatti rejtekhelyei. Értelme és jósága választatja vele Albert grófot, aki huszita. Férje halála után Rudolstadt grófné lesz, de ez már a könyv második kötetében (Rudolstadt grófné címmel) olvasható.
A történetet át- meg átszövi a muzsika rajongó szeretete, a zene megtisztító és felemelő erejének érzelmes-romantikus ábrázolása.
******
RUDOLSTADT GRÓFNÉ
A Consuelo című kötetből megismert Consuelo (Rudolstadt grófné) tagja lesz a Láthatatlanok misztikus szövetségének, s itt végképp az elnyomott ember felszabadításának szenteli erejét. Az első rész széles látkörű, de nemegyszer bizony araszolgatva haladó, pedánsan részletező feltérképezése a felvilágosodásba fejlődő Európának, e második már nyíltan a misztikus beavattatás és a laicizált evangéliumi küldetés regénye. Az egész grandiózus körképet át- meg átszövi a zene témája, a zenei kifejezésnek, a zenei emberformálás lehetőségeinek sokrétű, átlelkesült bemutatása, főként terjedelmes párbeszédekben. Hogy azonban Consuelo a regény végén elveszíti hangját, az a művészetről való lemondás árán a szeretetbeli, gyakorlati cselekvés távlatát nyitja meg a hősnő előtt.
Forras : http://legeza.oszk.hu/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése