Lev Nyikolajevics Tolsztoj

(1828–1910) 

 Jasznaja Poljanában született. Családjának egyik felmenője Nagy Péter cártól kapott grófi címet, apja harcolt a Napóleon elleni háborúban.

Ezek a családi emlékek hiteles információként szolgáltak a Háború és béke című regényének megírásakor. Anyai ágon régi orosz arisztokrata családokkal állt rokonságban, többek között Puskinnal is. Kétéves volt mindössze, amikor anyját, és kilenc, amikor apját elvesztette. Három bátyjával és húgával együtt rokonoknál nevelkedett.

1841-ben kerültek a testvérek a Kazanyban élő apai nagynénihez, Tolsztoj itt iratkozott be az egyetemre 1844-ben. Eleinte keleti nyelvekkel foglalkozott, majd jogot hallgatott. Kiemelkedő tehetségű nyelvtanuló volt: ismerte az angol, francia, német, olasz, lengyel, holland, bolgár, cseh, szerb, görög, latin nyelvet, de hogy a Bibliáteredetiben olvashassa, óhéberül is tanult.

Tanulmányait félbeszakítva a családi birtok örököseként 1847-ben visszaköltözött Jasznaja Poljanába, és gazdálkodásba kezdett. Az 1850-es évek elejétől kezdve foglalkozott komolyabban írással. 1852-ben a Kaukázusba utazott katonai szolgálatra. Ezt az időszakot idézi A rajtaütés (1853) és az Erdőirtás (1855) című elbeszélése, valamint a Kozákok (1853–63) című kisregénye, és ekkor készült el életrajzi trilógiájának első kötete, a Gyermekkor(1852) is.

A krími háborúban szerzett tapasztalatait örökíti meg a szevasztopoli elbeszélésciklus (Szevasztopol december havában, Szevasztopol májusban, Szevasztopol 1855 augusztusában).

 Az ötvenes években került kapcsolatba a pétervári irodalmi élettel. Megismerkedett a Nyekraszov szerkesztésével működő irodalmi-kritikai folyóirat köré csoportosuló írókkal, költőkkel, így Turgenyevvel, Goncsarovval.

1856-ban több hónapos útra indult. Pedagógiai és a mezőgazdasági tapasztalatait hazatérése után saját birtokán próbálta hasznosítani: iskolát szervezett a parasztgyerekek számára, pedagógiai folyóiratot indított, maga is tanított. A hatalom azonban nem nézte jó szemmel ténykedését, egy házkutatás után bezáratták iskoláját és betiltották folyóiratát.

1862-ben házasságot kötött Szofja Andrejevna Bersszel, egy moszkvai orvos lányával. Tizenhárom gyermekük született. Házasságuk első időszaka boldog volt, a nagy művek születésének ideje ez: Háború és béke (1863–69), Anna Karenina (1873–78).

1881-ben a család Moszkvába költözött. Ekkor már elmélyült a szakadék Tolsztoj és családtagjai között. Egyre nagyobb felelősséget érzett a szegények, a nyomorultak és a kiszolgáltatottak iránt, szinte személyes bűntudat gyötörte sorsukért. Arisztokrataként maga is a megtisztulást, a helyes magatartást, a felelős emberi élet titkait kutató, gyötrődő regényalakjaihoz hasonlít. A népművelés és népoktatás ügye ebben az időszakban ismét életének meghatározó eleme lett. E korszak kiemelkedő alkotásai az Ivan Iljics halála (1882–86), a Kreutzer szonáta (1887–89) és Az ördög (1889–90) című művek. Saját írói sorsával is elégedetlen, egyre nehezebben tudja összeegyeztetni magában a művészt és a profetikus tanítót. Alkotásait mindinkább az utóbbi szerep motiválja. A kilencvenes évek művei – Feltámadás (1889–99), Szergij atya (1890–98) – már ezt a szemléletváltást tükrözik.

1891-ben úgy határozott, hogy lemond birtokáról, magánvagyonáról, valamint az 1881 után készült munkák szerzői jogdíjáról. Családja értetlenül fogadta döntését, felesége sem tudott azonosulni erkölcsi motivációjával.

Harmadik nagy regénye, a Feltámadás az erkölcsi megtisztulás és felemelkedés példázatává vált. Tolsztoj csaknem tíz évig dolgozott utolsó regényén, eközben vallásfilozófiai értekezést – Isten országa bennünk van (1893) – is írt, valamint újra elővette a Kaukázus témáját, amikor belekezdett a Hadzsi Murat (1896–1904) című kisregénybe. 1901-ben gyógykezelésre a Krímbe utazott, itt találkozott Csehovval és ismerkedett meg Gorkijjal is.

Életének utolsó évtizedében betegsége ellenére aktív volt. Néhány jelentős irodalmi mű is kötődik ehhez a korszakhoz: ekkor született a Bál után (1903), az Isteni és emberi dolgok (1906) és a Hodinka(1910) című novella. Családjával azonban egyre inkább megromlott a kapcsolata, menekülni akart a fojtogató megnemértettségből, le akart számolni régi életével. 1910. október 28-án titokban elhagyta Jasznaja Poljanát, de útja közben megbetegedett, s egy Asztapovo nevű vasútállomás mellett halt meg 1910. november 7-én.

Művei:

Gyermekkor (Детство) (1852)
Kamaszkor (Отрочество) (1854) (magyarul „Serdülőkor” címmel is megjelent)
Szevasztopoli elbeszélések (Севастопольские рассказы) (1855–1856)
Szevasztopol december havában (Севастополь в декабре месяце)
Szevasztopol májusban (Севастополь в мае)
Szevasztopol 1855 augusztusában (Севастополь в августе 1855 года)
Ifjúság (1857)
Három halott (1859)
Családi boldogság (1859)
Polikuska (Поликушка) (1861)
Kozákok (1863)
Háború és béke (Война и мир) (1863–1869)
Anna Karenina (Анна Каренина) (1873–1877)
Ivan Iljics halála (Смерть Ивана Ильича) (1886)
A sötétség hatalma (1886)
A Kreutzer-szonáta (Крейцерова соната) (1889)
Feltámadás (Воскресение) (1889–1899)
Az élő halott (1900)
Bál után (1903)

Háború és béke

Tolsztoj mesterremekének története igazából terjedelme miatt nehezen összefoglalható, ám annak középpontjában Napóleon oroszországi hadjárata áll, és az orosz arisztokrácia mindennapjai állnak. Tolsztoj regénye egy összefüggő történetfolyam, amelyet az író eredetileg saját koráig szeretett volna elvinni.

Szonja és Natasa elbúcsúznak barátaiktól, Borisztól és Nyikolajtól, akik Napóleon ellen mennek harcolni, és azt ígérik nekik, hogy hűségesek lesznek. Natasa azonban nem bír magával, és Andrej herceg feltűnésekor megígéri, hogy hozzámegy feleségül, ám amikor a herceg is háborúba megy, akkor lelép Anatolijjal. Szonja megőrzi magát Nyikolajnak, mert ő a feltétel nélküli szerelem és önzetlenség szimbóluma. Ezalatt az oroszok a franciák ellen küzdenek és megvívják a borogyinói csatát. Szonja évekig várja szerelmét, és amikor a férfi megjelenik, bejelenti: azért veszi el, mert a családja tönkrement, és a nő gazdagsága a gyógyír. Mivel a nő az önzetlenség és a feltétel nélküli szerelem híve, ebbe is belemegy. Mindenki boldogan él, amíg meg nem hal (kivéve a franciák, akiket a végső kozákroham őrölt fel).

******

Anna Karenina

Az Anna Karenina hősnője egy szép, életvidám, előkelő, büszke úrinő, aki férjhez megy egy nála idősebb, magas rangú tisztviselőhöz. Szerelem nélkül, de szeretetben él, meglehetősen szikár ez a házasság. Jönnek-mennek a hétköznapok, míg meg nem jelenik a színen egy Vronszkij nevű, vonzó külsejű, de az átlagnál nem különb fiatalember, akivel szenvedélyes szerelem bontakozik ki közöttük. Ez persze nehéz ügy, mert a válás nem egy mindennapos, elfogadott dolog volt akkoriban, és bár meg lehetett tenni, súlyos következményeket vont maga után.

Anna Karenina teljesen átadja magát e szerelemnek, mely az első időszakban örömet, szenvedélyt, vágyat és beteljesülést hoz, később azonban szenvedést okoz. A szerelem ugyanis olyan magas hőfokú emberi érzés, amely nemcsak nagy lánggal ég, de önző is, birtokolni akar, s kirekeszteni másokat ebből az érzésből. Persze, a szerelem sem izzhat vég nélkül, huzamosabb ideig, így Vronszkij gróf és Anna Karenina szerelme is alacsonyabb hőfokú lesz később, egyre fakul, hűl, jönnek a hétköznapok.

Nem lehet hiba nélkül megélni az életet, az Anna Karenina is tragédiával végződik (hősnőnk a vonat alá veti magát). Ebben a társadalmi közegben nem is történhet másként. Bár Anna Karenina sem teljesen vétlen, emberi hibáktól sem mentes ez a kapcsolat: a szerelem mámorában kedves kisfiáról, gyermekéről megfeledkezik Anna Karenina. Először jót gondol róla a közvélemény: minden nő olyan akar lenni, mint ő, de amikor kiderül Vronszkijjal folytatott szerelmi viszonya, és az, hogy elhagyta a gyermekét, megutálják.


Anna Karenina-Hosszabb tartalom


Oblonszkij herceg kicsapongó élete 9. évében megcsalja feleségét Dollyt a nevelőnővel. Ezidő tájt érkeett mag Levin, hogy megkérje Kitty kezét, de az visszautasitotta.
Megérkezik Anna Karenina, a herceg húga, aki Dolly és a herceg kibékitését akarta. Anna jó munkát végzett és a családi élet helyreállt az oblonszkij házban. Anna elmegy estélyre és itt ismerkedik meg Kitty udvarlójával Vronszkijjal. Anna Pétervárra utazik ahova Vronszkij is megyItt sűrűn találkoznak. Alekszandar Alekszandrovics Anna férje figyeli felesége viselkedését, de semmitsem tehet.
Kittyből, az egészséges lányból beteg lett. Gyógyitották de állapota nem javult. Bánta, hogy kosarat adott Levinnek és időközben Vronszkij is elhagyta. Kitty az orvosok javalatára külföldre utazik és a fürdőben megismerkedik Varenykával, és újra egészségessé válik. Levin sem talált megnyugvást, mindig Kittyre gondolt.
Anna bevalotta Vronszkijnak, hogy terhes. Anna és Alekszej csak közös házban laktak, de már nem voltak férj és feleség..( Annának fia született.)
Levin újból Moszkvába utazik és Styepan Arkangyics elhivja hozzájuk. Végre találkozik Levin és Kitty. Levin megkéri újból Kitty kezét. Feltárja Kitty előtt a múltját.
Esküvő után Levin és Kitty falura utazott. Kezdetben nem tudtak egymás nélkül élni és a munka is lassan haladt. Levin levelet kapott bátyja rosszullétéről. Megtörtént a veszekedés. Végül együtt mentek el bátyához. Nikolaj pár nap múlva meg is halt. Anna titokban meglátogatta fiát, de mér ne volt olyan boldog.
Dolly a nyarat Kittynél töltötte. Leutaott hozzájuk Vronszkij is. Levin vadászatra ment.Vadészat hazatérése után Kitty gyermeket vért és Moszkvába költöztek.
Anna még nem kapta meg a válópert.
Kittynek fia született.
Anna tudja, hogy Vronszkij más asszaonnyal jár és öngyilkos lesz. Vronszkij elmegy katonának és ott hal meg.

******

Feltámadás

A zseniális orosz alkotó egyik legnagyobb műve szinte enciklopédikus teljességgel tartalmazza az öreg Tolsztoj erkölcsi és politikai nézeteit. A regény nagymértékben hozzájárult az író kiközösítéséhez az ortodox görögkeleti egyházból. Nyehljudov herceg esküdtszéki tárgyaláson szembekerül egy parasztlánnyal, akit valaha ő csábított el. A lányt a nyomor rossz útra kényszerítette. Nyilvánosházba került, s a bíróság gyilkossággal vádolja. Ártatlansága kiderül. Formai hibák miatt mégis négyévi kényszermunkára ítélik. Nyehljudovban fölébred a bűntudat. Mindent elkövet az ítélet megváltoztatásáért. Amikor törekvése meghiúsul, követi a szibériai száműzetésébe. Vezeklésül feleségül akarja venni. Tolsztojnak - aki önmagát rajzolja Nyehljudov alakjában - a hiábavaló küzdelem az igazságügyi szervek embertelen közönye ellen, és a fogolykaraván szibériai útja szolgál keretül a századvégi orosz élet szörnyűségeinek bemutatására. Nyehljudov baráti körének pályafutása példa a hatalomra kerültek magatartására: fiatalkorukban demokratikus eszméket hirdetnek, de amikor ők kerülnek vezető állásokba, ugyanúgy elnyomják a népet, mint elődeik. Az egyháznak minden szava képmutatás, a krisztusi egyenlőség és egyszerűség tanának arculcsapása. A társadalom jómódban és szabadlábon élő tagjai közönnyel nézik, hogyan fosztják meg embertársaikat emberi jogaiktól felfogásuk miatt, vagy azért, mert csak a törvények áthágása árán szerezhetik meg a betevő falatot. A társadalmi igazságtalanság bemutatása ellenére a regény mégsem nyomasztó olvasmány. Alaphangját az ember erkölcsi értékeibe, az egyszerű emberek jóságába vetett hit adja meg, s az hogy a gonosz elleni harc egyetlen eszköze az erkölcsi tökéletesedés. 

Forras : http://tudasbazis.sulinet.hu/

Forras : http://mult-kor.hu/

Forras : http://irodalmi.blog.hu/

Forras : http://legeza.oszk.hu/
Forras : eduline.hu

Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij

Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij (Moszkva, 1821. november 11. – Szentpétervár, 1881. február 9.) orosz író, a XIX. századi orosz irodalom kulcsfigurája, a lélektani regény mestere.

Dosztojevszkij Moszkvában született, a szegények kórházában, ahol apja orvosként dolgozott. Apjának nehéz természete miatt nem volt könnyű élete a családnak. 16 éves korában elveszítette édesanyját, aki tüdőbajban halt meg.

18 éves volt, amikor megint szörnyű tragédia érte. Apját, aki egy kisebb földbirtokot vásárolt, jobbágyai a kegyetlen bánásmódja miatt megölték. A hét testvér így árvasorsra jutott. Dosztojevszkij bátyjával együtt hadmérnöknek tanult, mert apjuk annak idején erre kényszerítette őket. 1843-ban dolgozni kezdett, de röviddel ezután felmondott, mert kizárólag az irodalomnak akarta szentelni életét. Az apai örökség egy darabig kitartott, de aztán fordításokkal kellett pénzt keresnie. Már szinte éhezett, mikor első kisregénye, a Szegény emberek 1845-ben megjelent. Ez a mű meghozta számára az elismerést és hírnevet.

1847-től látogatta Petrasevszkij körét, ahol részt vett egy illegális nyomdának a létrehozásában. 1849-ben letartóztatták és a Péter Pál erődben raboskodott. Megszületett a halálos ítélet, de a kivégzés előtt felolvasták neki a cár kegyelmi rendelkezését. Végül 4 év szibériai kényszermunka és életfogytiglan közkatonaság lett a büntetése. 1850-től 1854-ig az omszki erődben raboskodott, ahol epilepsziás lett.

1857-ben megnősült, Marja Dmitrijevna Iszajevát vette el. 1860-ban visszaköltözött Szentpétervárra, ahol bátyjával a Vremja és Epoha című folyóiratokat szerkesztették és adták ki. A Vremja eleinte gyors és jó jövedelmet biztosított nekik, de a cári kormány hamarosan betiltotta az egyik cikk miatt, az Epoha pedig rövid időn belül csődöt mondott. Dosztojevszkij teljesen eladósodott. Bátyja nemsokára meghalt és annak a tartozásait is magára vállalta. Az anyagi gondokat a játékfüggősége csak növelte, ruletten rengeteget veszített. Anyagi nehézségei csak élete végére oldódtak meg.

Szerelmi életét sem kerülték el a problémák. Első felesége gúnyt űzött belőle, nagy szerelme, Polina pedig rövid időn belül elhagyta. 1866-ban jelent meg tizenöt évig érlelődött regénye, a Bűn és bűnhődés. Akkor még nem volt osztatlan sikere, bár az olvasók imádták, a hivatalos kritika vagy elutasította, vagy unottan fogadta. A már 45 éves író ezzel a művével új korszakot nyitott a regény fejlődésében és a világirodalomban. Ugyanabban az évben A játékos című könyvét kellett záros határidőn belül megírnia. Ebben egy 20 éves gyorsírónő, Anna Grigorjevna Sznyitkina volt a segítségére, akivel 1867-ben összeházasodtak.


A hitelezők elől először Párizsba, majd Lyonba menekültek. 1871-ben tértek vissza Szentpétervárra, amikor összegyűlt annyi pénz, hogy Dosztojevszkij ki tudta fizetni adósságait. Ezután jelent meg a Levelek, vallomások című kiadványa, amelyben kifejtette véleményét korának közéleti és politikai kérdéseiről publicisztikus formában. Kritikák, elbeszélések és visszaemlékezések is helyet kaptak ezekben a kötetekben. 1880-ban a moszkvai Puskin ünnepségen elhangzott beszéde nagy társadalmi visszhangot keltett. Nem sokkal ezután meghalt.

Művei:

1845 – Szegény emberek
1846 – A hasonmás
1847 – A háziasszony
1848 – Fehér éjszakák
1849 – Nyetocska Nyezvanova
1859 – A nagybácsi álma
1859 – Sztyepancsikovo falui és lakói
1861 – Megalázottak és megszomorítottak
1861-1862 – Feljegyzések a holtak házából
1864 – Feljegyzések az egérlyukból
1866 – Bűn és bűnhődés
1866 – A játékos
1868 – A félkegyelmű
1871-1872 – Ördögök
1873, 1876-1877; 1880, 1881 – Az író naplója – Levelek, vallomások
1875 – A kamasz
1876 – A szelíd teremtés
1877 – Egy nevetséges ember álma
1879-1880 – A Karamazov testvérek
1882 – Az örök férj

Bűn és bűnhődés

Az első nagy regény, a Bűn és bűnhődés főhőse, Raszkolnyikovlázadó hős. El akar szakadni a világtól, társadalomtól, emberektől, pontosabban igazolni szeretné saját elméletét: a felsőbbrendű embereknek mindenhez joguk van, céljaik, eszméik elérése érdekében a legsúlyosabb bűnt, a gyilkosságot is elkövethetik. Raszkolnyikov önmaga csapdáját állítja föl. Ahhoz, hogy elméletét önmagára is érvényesíthesse, meg kell öljön egy „tetűt” (így nevezi az alacsonyabb rendűekhez tartozókat), a rosszindulatú, ellenszenves uzsorásnőt, Aljona Ivanovnát. Raszkolnyikov elméletének bukását az is felgyorsítja, hogy kénytelen megölni az uzsorásnő húgát (Lizaveta) is, ez a gyilkosság pedig nem „elméleti”, azért követi el – hogy irháját mentse.

Raszkolnyikov lázadásának célja végső soron a teljes individuális szabadság elérése (neve beszélőnév, jelentése óhitű szakadár, elszakadó; például az egyházszakadás fogalmában is ez a szó szerepel).

Története példázatszerű: miután rádöbben, hogy hibázott, miután ráébred tézisének hamisságára, bevallja bűnét. A bűn bevallásáig tartó folyamat alkotja a regény jelentős részét, Dosztojevszkijt nem a gyilkosság érdekli, nem bűnügyi történetet ír. A regény legfontosabb eseményei, fordulópontjai azok a cselekménymozzanatok, melyek végül vallomásra késztetik a főhőst. Húgának (Dunya) és édesanyjának (Pulcherija Alexandrovna) áldozatos szeretete, Luzsin primitív jólét-filozófiája, egoizmusa, Marmeladov értelmetlen és nyomorúságos élete, Szvidrigajlov ördögi, démonikus gonoszsága, Porfirij nyomozótiszt tiszta, logikus ellenérvei, Razumihin jóindulata, becsületessége, „kívülállósága”, Szonya önfeláldozása, „társadalmi öngyilkossága” s mégis megőrzött erkölcsi tisztasága, hite vezetik el Raszkolnyikovot döntésének meghozataláig, a bűn megvallásáig, a szenvedés vállalásáig.

A folyamat elsősorban lélektani. A regény jelentős részét viták, párbeszédek és monológok, álmok, víziók – tudatfolyamok – adják, az író a belső világot, az emberi világot láttatja a legnagyobb mélységek szintjéig. A szereplők „szabadon mozognak” a regénytérben. Dosztojevszkij elbeszélője nem mond véleményt, nem értékeli a szereplők tetteit, cselekedeteit, gondolatait. Az alakok többsége egy-egy eszme hordozója, az olvasónak magának kell eldöntenie, hogy ki képviseli az adott szituációban a jót, a rosszat, az igazságot, a morális értékeket, az aljasságot, a bűnt.

A főszereplő nem emelkedik ki a regény szereplőinek világából, nem csak az ő élete, sorsa fontos. A mellékszereplők, ellenhősök is „teljes” alakok, cselekedeteik, gondolataik éppúgy hozzátartoznak a regény üzenetéhez, mint a főszereplőé, sőt a legfontosabb gondolatokat gyakran épp a negatív hősök, illetve a mellékszereplők – pozitív és negatívhasonmások – mondják ki.

******

A félkegyelmű

"Egy tökéletes szépségű embert szeretnék ábrázolni." Ezzel a cseppet sem könnyű céllal vágott neki Dosztojevszkij, hogy megrajzolja Miskin herceg alakját és vele együtt a 19. századi orosz társadalmat. A huszonhét éves herceg Svájcból tér vissza Oroszországba, miután ott kezelték betegségét, gyakori epilepsziás rohamait. Egy kihalófélben lévő nemesi család utolsó sarjaként keresi fel távoli rokonát, Jepancsina tábornoknét, ahol megismerkedik férjével és három lányával, köztük legfiatalabb lányával, Aglajával. Szintén ott pillantja meg először Nasztaszja Filippovnát, az elbűvölő szépségű nőt, aki kétes híre és viselkedése ellenére minden férfit megbabonáz és magához láncol.

Miskin herceg életében először csöppen bele a pétervári közegbe: hiszékenysége, jólelkűsége, egyenessége teljesen kiemeli a társaságból. Nem is sejti, hogy a sok őszintének ható bók és beszélgetés csupán álca és üres fecsegés. Miskin mindenkivel szemben elnéző, mindenkinek megbocsát, mindenkinek segíteni akar - nem is lehet más történetének vége, mint tragédia.

Dosztojevszkij egy olyan tiszta jellemet helyzett bele a pétervári társaságba, melynek segítségével megmutatta annak minden képmutatását. A történet gyönyörű és magával ragadó, Miskin, Rogozsin, Aglaja és Nasztaszja Filippovna személyiségei pedig olyan erejű érzelmet, szerelmet és indulatot sugároznak magukból, mely igazából csak az orosz emberek sajátja. A herceg személyiségét Dosztojevszkij Don Quijote alakjából formázta meg: a társadalom által meg nem értett, félkegyelműnek tartott "szegény lovag" ő, akinek "földöntúli jelleme" nem erre a világra való. A félkegyelmű szorosan ott van a Bűn és bűnhődés és A Karamazov testvérek nyomában: Dosztojevszkij legnagyobb alkotásainak egyike.

******

A Karamazov testvérek

Dosztojevszkij utolsó, tulajdonképpen befejezetlen műve A Karamazov testvérek - az író terve szerint egy második kötettel lett volna teljes ez az enciklopédikus mű. Ám így is egyértelműen kijelenthető: Dosztojevszkij teljes életműve, gondolatvilága benne van a regényben, mely az egyik legerősebb, legszuggesztívabb erejű a világirodalomban.

A szereplők mindegyike egy-egy tipikus orosz karaktert képvisel - az iszákos, számító, gonosz Fjodor Pavjovics és három fia: a jószívű, de hirtelenharagú Dimitrij, az ateista, kora minden eszméjét tagadó Ivan, valamint az istenfélő Aljosa. Dosztojevszkij az apa meggyilkolásának bűnügyi történetét használja fel a regény cselekményének keretéül. Ebbe helyezi bele azokat az óriási erejű bölcseleti és vallási kérdéseket, melyek az akkori orosz társadalmat feszítették: isten létének kérdése (Zoszima atya beszédei, életútja, valamint az ellenpont, Ivan híres poémája a "Nagy Inkvizítor"-ról), a bűn és annak különböző formái, melyet már a Bűn és bűnhődésben is körüljárt. A jellemek állandó harca, küzdelme jellemzi a regényt, igazi orosz karakterekkel.

A Karamazov testvérek ugyanaz a - legalább - kétszintes mű, mely a világirodalom legnagyobb alkotásait jellemzi: olvasható érdekfeszítő bűnügyi történetként, de az igazi mélysége a szereplők gondolatvilágában, eszméiben, vitáiban, eszmefuttatásaiban van. Javasolt bizonyos időközönként újraolvasni - mindig tud valami újat mondani...

******

Fehér ​éjszakák

A Fehér éjszakák történetét olyan ember mondja el, aki elsősorban önmaga előtt akarja igazolni álmokba foszló életét. A Nasztyenka-történet mindennél fontosabb számára, ezért dolgozza ki részletezve, megjelenítve. Ebben a történetben eljátszhatja a nemes lelkű lovagot, megmentheti az ismeretlen leányt a tolakodótól, vállalhatja a szerelmi postás szerepét, és nagylelkűen lemondhat a megszeretett lányról. De a főhősnek be kell vallania, hogy mentsvára nincs többé, az álmok elfogytak, s már kénytelen az ábrándok évfordulóit megtartani.

******

A játékos

Dosztojevszkij súlyos adóságokba keveredett, amelyekből csak élete végén tudott kiszabadulni. Állandó anyagi gondjait növelték rulettveszteségei. Magánélete is szerencsétlenül alakult, első felesége gyűlölte és gúnyolta, nagy szerelme Polina rövid együttlét után eltaszította magától. Ezek után egy könnyelműen megkötött szerződés értelmében, elképesztően rövid idő alatt kellett megírnia újabb regényét, a rulettélményeket megörökítő A Játékos-t. (Ebben a munkájában segítségére volt egy 20 éves gyorsírónő, aki rövidesen az író második felesége lett, és biztosította számára, hogy élete utolsó évtizedét viszonylag nyugodtan, alkotó munkával töltse.) 

A játékos főhőse lázadó, ingatag fiatalember. Egy nemesi családba szegődik házitanítónak, majd romlott levegőjű német és francia városokban él három esztendeig egy megalázó szerelem és a szerencsejáték rabjaként. A kisregény kidolgozatlansága ellenére is az egyik legolvasottabb Dosztojevszkij-írás. A regény fiatal hősét vad szerelme sodorja a játékhoz, de a nyerés és vesztés kiszámíthatatlan szeszélye érzelmeit is feledteti. Arra gondol, hogy számító gondolatmenete legyőzi a vak szerencsét, és ezért újabb és újabb kísérleteket tesz: véglegessé téve az "önsorsrontást". 

Forras : http://antikvarium-konyv.com/fjodor-mihajlovics-dosztojevszkij/

Forrras : http://tudasbazis.sulinet.hu

Forras : http://szepirodalom.blog.hu/

Forras : http://legeza.oszk.hu/

Kaffka Margit

 1880. június 10.-én született Nagykárolyban.

Apai ősei Csehországból vándoroltak be, általában iparos emberek voltak, akik nemcsak foglalkozásukat, hanem szigorú erkölcsüket is megőrizték. Apja Kaffka Gyula ügyvéd, később Szatmár vármegye főügyésze volt. Édesanyja, Uray Margit a megye legősibb nemzetségei közül való, ereiben Árpád-kori ősök vére csörgedez, nagy múltú nemeseké, de a közvetlen elődök már dzsentrivé süllyedtek. Házasságukból két gyermek született: Kaffka Margit és Kaffka Ibolya.
Hat éves koráig a jólét, kényelem és a családi otthon melegsége vette körül, ekkor azonban apja, aki beteg volt hirtelen meghalt (egyesek szerint öngyilkosságot követett el). Apja halála után felbomlott a család. A Kaffka-nagyszülők nem merték unokáik nevelését az anyára bízni. Kaffka Margit testvérét, Ibolyát a temetés után elvitték magukkal Miskolcra, ők nevelték fel, ők adták férjhez, anyja felment Pestre, azzal a szándékkal, hogy szakmát tanul és dolgozni fog.
Az otthon maradt Margitot 1886 decemberében beíratták a szatmári irgalmas-nővérek zárdájába bentlakó növendéknek. A zárdából kikerülve, anyja és nevelőapja nem akarták taníttatni, mert nem volt miből, kesztyűs boltba és varrodába akarták adni tanoncnak. Végül szemproblémája miatt mégis beíratták a Szatmármegyei Nőegylet Nőipariskolájába, innen ment 1893-ban a Nagykárolyi Polgári Leányiskolába.
1894-ben beiratkozik a Szatmári Szent Vince Irgalmasnővérek Zárdájának tanítónőképzőjébe. Eleinte családi segítséggel végzi az iskolát, később ösztöndíjas lesz, egy év ingyenes bennlakásért cserébe vállalja, hogy a képesítés megszerzése után egy évig ingyen tanít az Irgalmasnővérek valamelyik zárdájában. Az iskola utáni első szünidőt apai nagyszüleinél töltötte Miskolcon, itt érte a hír, a tanításért cserébe vállalt egy évet a Miskolci Irgalmasnővérek Zárdájában kell letöltenie.
Miskolcon bentlakó tanítónőként a zárdában, a szünetekben nagyszülei házában lakott, környezetét azonban nem kedvelte, a budapesti nyíltabb légkörre vágyott. A Miskolcról írott levelek tanúsítják, hogy a vidék unalma és „vaskezű formái” űzik el innen, s a tartalmasabb, mélyebb fővárosi életre vágyik.
Ez után Budapesten tanult tovább és 1902-ben az Erzsébet Leányiskolában polgári iskolai tanári oklevelet szerzett. Ebben az időszakban jellenik meg első verse - még álnéven - a Nagykárolyban kiadott megyei lapban, és nem sokkal később a Magyar Géniuszban - már saját neve alatt - adták közre Fényben című költeményét.
Visszatért Miskolcra és a polgári leányiskolában tanított irodalmat és gazdaságtant; tanítványai imádták. Szabad idejében foglalkozott az irodalommal, körülötte egyész kis irodalmi szalon alakul ki. Ekkor (1903-ban) jelenik meg első verseskötete és ekkoriban került a Nyugat munkatársainak körébe is.
Miskolci tartózkodása alatt a Miskolci Közművelődési Egylet tagja, Csiky Gergely: Czifra nyomorúság című színdarabjában is szerepel.
1904-ben Fröhlich Brúnó erdészmérnökhöz megy feleségül. Közben sorra jelennek meg írásai a fővárosi lapokban. Prózai írásai, novellái egyre gyakoribbak.
1906-ban megszületik Laci fia, akit verseiben Lócinak, Péterkének, Petikének nevez, ebben az évben jelenik meg első novelláskötete is: Gondolkodók és egyéb elbeszélések címmel.
Mindenképp szeretett volna újra Pestre jutni és ez 1907-ben sikerült is. Férje a Földművelésügyi Minisztériumba kapott kinevezést, Ő pedig az Újpesti Polgári Leányiskolában kapott tanítónői állást. Tanári működése alatt három tankönyv szerkesztésében vett rész.
Nem csak magánéletében, de a költészetben is mindig az újat kereste. A fővárosi nagy szerzők (Kiss József, Heltai Jenő, Makai Emil, Bródy Sándor, Gárdonyi Géza) már akkor felfigyeltek rá, amikor még vidéki tanárnő volt, és lelkesen fogadták be maguk közé. Ő pedig lelkesen ment is, így be tudott kerülni az irodalmi körökbe, ahol a hangadók azonnal felismerik egyéni hangját és így megnyíltak előtte - szinte korlátlanul - a lapok és folyóiratok kapui is.És a legfontosabb: az 1908 januárjától megjelenő Nyugat a legelső számtól kezdve a munkatársai sorába hívja, és ezzel mintegy "hivatalosan" is a századeleji új irodalmi mozgalom megteremtsében szerepet játszó nemzedék tagjai között tudhatta magát.
Férjétől 1910-ben elvált, s ugyanazon év novemberétől kisfiával külön lakásban élt Budán, a Márvány utcában. A családfenntartás nehézségeivel küszködve, anya és háziasszony, tanítónő és író egyszerre.

Tanári pályafutása alatt nemcsak rajong az irodalomért, hanem ír is, előbb verseket, elbeszéléseket, majd négy nagyregényt. 191l-ben Schöpflin Aladár bíztatására megkezdi a Színek és évek című regényének írását, amit előbb folytatásokban a Vasárnapi Újság közöl, majd pedig 1912-ben megjelenik könyv formájában is. Ez a legismertebb műve, a legjobb magyar társadalmi regények egyike. A Nyugat irodalmi folyóirat munkatársai lelkesedéssel fogadják.
Kaffka Margitot, a regényírót elsősorban az asszonyi sors, a nő elnyomottsága foglalkoztatta, és ezzel egyidőben általános társadalmi kérdésekre is fény derül. A nő alakja körül eloszlat minden ködös homályt, amelyet éppen azért vont köréje a világ, hogy annak megaláztatását leplezze, sőt igazolja. A századeleji kiszolgáltatott asszony céltalan, szomorú sorsának megváltoztatására az új idők asszonyideálját tartja képesnek.
1913-ban jelenik meg a Mária évei című regénye. Ady Endrének ez év tavaszán Érmindszentre írott levelében magányosságáról, bizonytalanságról, szorongásról panaszkodik. Szerencsére rövidesen találkozik azzal a fiatal férfival, akit várva-várt, akibe szerelmes lett, Bauer Ervin orvosbiológussal. 1914-ben összeházasodnak. Kaffka Margit egész kapcsolatuk kifejlődését megírta naplószerűen. Ez 1966-ban 1914 augusztus címmel jelent meg nyomtatásban. A fiatal férfit már a háború kitörésekor a harctérre vezénylik.

1915-ben Kaffka Margit kéri nyugdíjaztatását. Abbahagyja a tanítást, hogy teljesen az irodalomnak szentelhesse tehetségét. Nemcsak mint szépíró, hanem mint publicista is.
Fiát, Lacit a Dévai Állami Reáliskolában nevelteti, s hol a budapesti lakásban él, hol a férje közelében valamelyik katonakórházban, ott, ahová azt éppen a háború veti.
1918 tavaszán megjelenik Kaffka Margit gyűjteményes verskötete, Az élet útján címmel.
Életének az első világháború végén fellépő spanyolnátha-járvány vet véget 1918. december 1-jén 38 évesen. Ugyanúgy a járvány áldozatává válik fia is, így együtt temetik el őket. Babits Mihály és Móricz Zsigmond mondottak az írónő tiszteletére gyászbeszédet.

Sírja Budapesten, a Farkasréti Temetőben található.


Művei :

Versek (1903)
Levelek a zárdából (naplóregény, 1904)
A gondolkodók és egyéb elbeszélések (elbeszéléskötet, 1906)
Képzelet-királyfiak (meseregény, 1909)
Csendes válságok (elbeszéléskötet, 1910)
Csonka regény és novellák (elbeszéléskötet, 1911)
Tallózó évek (verskötet, 1911)
Utolszor a lyrán (verskötet, 1912)
Süppedő talajon (elbeszéléskötet, 1912)
Színek és évek (regény, 1912)
Mária évei (regény, 1913)
Szent Ildefonso bálja (elbeszéléskötet, 1914)
Két nyár (regények, 1916)
Állomások (regény, 1917)
Hangyaboly (regény, 1917)
Kis emberek barátocskáim (ifjúkori írások, 1918)
Az élet útján (verskötet, 1918)
A révnél (elbeszéléskötet, 1918)

Színek és évek

A ​Színek és évek egy öregedő asszony, egy hajdani dzsentrilány emlékezésének foglalata. Az egymásba hullámzó emlékek azonban áttörik az idő határait, élővé teszik a múlt példázatát, s egybemosnak történetet, lírát és kommentárt. A regény hősnője – sorsával egyszerre példázza a régi asszonyi élet csendes pusztulását és a süppedő világ erkölcsét, melyet Kaffka Margit gyalázatos tisztességnek nevez. Az az életforma, mely megszabja Pórtelky Magda gondolkodásának, vágyainak és lehetőségeinek határát, a nő számára egyetlen utat hagy: a házasságot. Magda is ősei módjára, megyei ember feleségeként akarja életét berendezni. Amikor azonban egy tragikus véletlen megfosztja férjétől, szembetalálja magát a megváltozott világgal, amely szinte kálváriát járat vele. Második házasságát már azzal a meggondolással kezdi, hogy számára nincs más megoldás, mint egy új férj. Látszólag megint megkapaszkodik tehát, pedig élete süllyedése valójában most kezdődik el. Az emlékvilág falai lassan leomlanak, és durván láthatóvá lesz az élősdi és kiszolgáltatott asszony alakja.

******

Hangyaboly

A Hangyaboly – írja Bodnár György – egy zárda életét mutatja be, melynek csendes, fülledt levegőjét felborítja az új főnöknőválasztás… A pártokat főképpen a zárda anyagi forrásainak megválasztása állítja szembe. A régiek a módos jelöltek hozományára és a főúri adományokra akarnak építeni továbbra is. Ezért igyekeznek belekényszeríteni a rendbe Gross Helénkét, a haldokló főnöknő unokahúgát, akire nagy örökség vár. A modernek szeretnék, ha feleslegessé válnának a pénzhozományok: akkor csak a rátermettség és a hivatás lenne az apácák toborzója. Ezért akarnak magasabb iskolákat tervezni, egészséges, új épületeket építeni… De ha ez a kép csak önmagáért születik meg, a Hangyaboly csupán éles szavú antiklerikális irat. Nagyobb igény szülte. Kaffka zárdája önálló, eleven világ: belső logika szerint épül vel, plasztikusan kidolgozott alakjai önnön törvényeiket követik. S ugyanakkor mindvégig érezzük, hogy a zárdai élet belső izgalmai nagyobb áramkörbe kapcsolódnak.

******

Mária évei

A lélektani elemzés módszerét kibontó regény a Színek és évek folytatása. Laszlovszky Mária történetét mondja el, aki már az állásban lévő modern nő szemével, más törvények szerint él és ítél, mint a korábbi nemzedék lányai. Diplomát szerez, tanári állást kap, önálló, szabadabb életre készül, de hamarosan rádöbben, hogy a kisváros nyomasztó légkörében nem sikerül saját lábán megállnia, magányos marad. Az álmokba kapaszkodó, magányos lélek a halálba menekül.

******

Levelek a zárdából

Kaffka Margit két novelláját dolgozza fel. A Levelek a zárdából című az istenhitről, a vakhit gyötrelmeiről és a szerelemről szól. A veszedelem című nyáresti epizódban pedig két zárdában nevelkedett kislány életében először kerül szembe az "igazi élettel", amire már vágynak, de amit még igazán nem értenek.

Forras : http://www.rfmlib.hu/digitkonyvtar/dok/virtualis_kiallitas/kaffka/kaffka_elemei/elete.html

Forras : https://moly.hu

Karinthy Frigyes

Egész irodalmunkban ő a leghíresebb, legnépszerűbb, a legtöbbször olvasott, idézett, emlegetett humorista - holott tulajdonképpen filozófus volt.

Egy izgatott, minden iránt érdeklődő
filozófus, a XVIII. század felvilágosodásának legkövetkezetesebb és legtudatosabb utóda, a század tudományos igényű humanizmusának képviselője, aki bölcseleti életművet nem hagyott maga után, hanem kitűnő regényekben, gyönyörű novellákban, de nemegyszer mulatságos humoreszkekben fejezte ki különféle nézeteit és életfilozófiáját. A kor talán legeredetibb, legmeglepőbb témavilágú regényírója és novellistája, aki legszebb szépirodalmi műveit versekben írta meg. Egy nagy költő, a Nyugat nagyjaival egyenrangú költő, aki egész életében mindössze két vékonyka kötet költeményt írt, de annál több versparódiával jellemezte írótársait és az irodalomtörténetet. Ennyi talán elegendő is ahhoz, hogy tudomásul vegyük Karinthy Frigyes szabálytalan lángelméjét.

Budapesti kispolgári család fia volt; érettségi után humán műveltsége ellenére a természettudomány izgatta, ezért előbb fizika-matematika szakos bölcsész lett, majd orvostanhallgató. Egyiket sem fejezte be, de szerzett magának annyi ismeretet, hogy idővel írótársai között ő tudott legtöbbet a modern természettudományról, s a maga korában ama kevesekhez tartozott, akiknél nem vált ketté az irodalmi-művészeti-történelmi műveltség meg a matematikai, természettudományi műveltség.

Egyetemista korában már benne él az irodalmi életben. Kosztolányi Dezső és Füst Milán ez időtől fogva mindvégig a legjobb barátja. A magyar felvilágosodás forradalmi hagyományait idéző nagy költemény, a Martinovics már ebben a korszakban keletkezik. Húszéves korára ugyanolyan érett költő, mint barátai, de még sokáig nem jelentkezik verseivel. Egyelőre újságíró lesz... és az is marad mindhalálig. De készül már diákkori emlékeinek kitűnő novella- és karcolatgyűjteménye, a Tanár úr kérem. De lassan készül. Előbb egy sajátos műfajjal jelentkezik: az irodalmi paródiával. Az Így írtok ti egy csapásra híressé teszi. Ezekben a parodizált versekben és prózákban találó kritikát mond az egyes költők és írók stílusáról, módszereiről. Egyszerre szatírák és műelemzések, az életművek jellemzései nagyon mulatságosan. És a végzetévé válik ez a siker. Az olvasók kezdettől fogva elsősorban mint irodalmi parodizálót veszik tudomásul Karinthyt, holott ő maga ezt a műfajt csak nagyon mellékesnek tartotta munkásságában, noha az igények folytán mindhalálig folytatta. Később már irodalmi kitüntetésnek számít, ha Karinthy valakit kiparodizál.

Ilyen módon eleve elkönyvelték humoristának, és ő vállalta is, mert összehasonlíthatatlan humora volt, de azért is, mert ebből meg lehetett élni, és világéletében anyagi gondokkal küzdött. Volt úgy, hogy elég sokat keresett, de felettébb rendezetlen családi életet élt, és a pénzzel sohase tudott bánni. Tehát mindig kellett pénz, és legkönnyebben a humoreszkekért fizettek. Ő tehát élete nagy részében ott ült a különböző kávéházakban, és írta a humoreszkeket, nemegyszer ezekben fejezve ki líráját is, filozófiáját is, sőt keserűségeit is.

Humora vitte a kabaréhoz is. A kabarénak szüksége volt mulatságos jelenetekre, és Karinthy bámulatos könnyedséggel fogalmazott színpadi tréfákat. Ő maga kesernyés ember volt, de kitűnően tudott nevettetni. Meggyötörték a saját életének keserűségei, és még jobban a közélet bűnei, ostobaságai, de bánatait és felháborodásait szatíráiban fejezte ki. És a közönség nevetett, és nevet ma is a furcsa ötletek áradatán. Képzelete kimeríthetetlen volt: szójátéktól groteszk helyzetekig, furcsa alakoktól meglepő fordulatokig birtokában volt a nevettetés minden eszközének.

Azután néha elkomolyodott, és olyan tragikus novellákat írt, hogy az olvasók elámultak: hát ez is Karinthy?

Az első világháború éveiben figyelme erősebben fordul a politika felé. Rendíthetetlen pacifista, várja a polgári forradalmat. 1918-ban ott is áll a forradalom mellett. De 1919-ben nem érti a proletariátus küzdelmének lényegét. Haladó, baloldali polgár volt és maradt: a tanácsköztársaságtól visszahúzódott. De ellentétben sok társától - azoktól is, akik 1919-ben lelkesen vállalták a tanácsköztársaságot, ő soha egy szó erejéig sem mondott rosszat vagy éppen gyalázkodót a proletárok harcáról. Bukásuk után jobban együttérzett velük, mint amikor pillanatnyilag hatalmon voltak.

A húszas és még inkább a harmincas években azután utálkozva néz körül az ellenforradalmi világban. A forradalmat csak idegennek érezte, de az ellenforradalmat ellenségesnek ismerte fel. Egyre erőteljesebben ábrázolja szépirodalmi műveiben az emberben rejtező eredendő gonoszságot, már-már a fasizmus embertelenségeit veti előre, amelyet már nem ért meg. Ugyanakkor egyre hevesebben igényli az emberségességet. Ekkor válik a racionalizmus szószólójává, a XVIII. század filozófusainak utódjává. Később majd meghirdeti az Új Enciklopédia szükségességét, amely ugyanúgy tisztázná a század fogalmait, mint a hajdani franciáké a XVIII. századét. Meg is próbál írni néhány címszót ehhez a jövendő enciklopédiához, de ezek nem állnak össze egésszé. Novelláiban és publicisztikájában olykor filozófus, de filozófiai igényű írásai megmaradnak a publicisztika színvonalán.

Egyre jobban elmélyülnek azonban regényei és novellái. Ezeknek az egyik főtémája a férfi és nő kibékíthetetlen harca. Bizonyára saját élmények alapján úgy véli, hogy a férfi-nő viszonyban mindig a férfi az elnyomott, a kihasznált, a megcsúfolt. De hangja nem a nőgyűlöleté, ellenkezőleg: szinte áhítatos leborulás a női nem egésze előtt. A Karinthy-prózában egy nagy szerelmi lírikus is lappang.

Természettudomány, filozófia, csapongó fantázia kavarog ezekben a regényekben és novellákban. Nemegyszer Swift utódaként (akihez humorának igen sok köze van) maga is Gulliver-regényeket ír, folytatván a halhatatlan utazó kalandjait. Így jut el Gulliver a Faremidóban a tudatra ébredt gépek országába, a Capilláriában pedig az uralomra jutott nők világába. Utolsó regényében, a Mennyei riportban dantei utazást képzel el a túlvilág tájain. Humor és bölcselet, emberségigény és lélektan kavarog ebben a látomásban. De novelláinak sok kötetet kitevő kavargása még sokoldalúbban mutatja képzeletének véghetetlen változatait.

Érdekes módon a lírai költő újra csak a végső években jelentkezett, holott az volt kezdettől fogva. A Nem mondhatom el senkinek című kötet 1930-ban jelent meg, az Üzenet a palackban pedig halála évében (1938). Ha csak ezt a két vékonyka könyvet írta volna, helye ekkor is a Nyugat költőinek első sorában maradna. Még formaművészként sem áll a nagy bravúrosok mögött.

Negyvenkilenc éves volt, amikor agydaganat támadta meg. Ezt akkor még világszerte alig tudták gyógyítani. Olivecrona, a híres svéd sebész operálta. Úgy látszott, meg is mentette. Karinthy betegségéről és a műtét élményéről írta egyik leghíresebb és sajátosan érdekes könyvét, az Utazás a koponyám körült. Önmegfigyelés, dokumentum és líra egészen különös ötvözete ez a magában álló mű: különös klasszikusa irodalmunknak.

A műtét után két évvel, nyaralás közben Siófokon váratlanul meghalt.

Jellegzetes humanista volt: hitt az emberben, hitt a tudományban, hitt a kultúrában, elkeserítette az embertelenség, harcolt a gonoszság ellen. A társadalom nagy összefüggéseit nem tekintette át, haladó eszméiben tehát utópista volt, aki szövetségese minden haladó eszmének. Ez volt egyéniségének a lényege, de a felszínen elsősorban a humorista, a nagy mulattató látszott. És azért volt ez lehetséges, mert valóban nagy humorista, nagy mulattató volt, aki nevettetés közben csaknem elfeledteti, hogy a józan ész bajnoka, a tudomány propagátora, a kor egyik nagy elbeszélő prózaírója és, alig észrevetten, kitűnő költők közt maga is kitűnő költő.

Mindmáig ő a legtöbbet olvasott magyar írók egyike.

Művei:

Utazás a Merkurba – regény – 1898-1901
Nászutazás a Föld középpontján keresztül – regény – 1902
Így írtok ti – paródiák – 1912
Esik a hó – novellák – 1912
Ballada a néma férfiakról – novellák – 1912
Együgyű lexikon – 1912
Görbe tükör – humoreszkek – 1912
Találkozás egy fiatalemberrel – novellák – 1913
Grimasz – novellák – 1914
Két hajó – novellák
Legenda az ezerarcú lélekről – novellák
Beszéljünk másról – karcolatok
Ó, nyájas olvasó – karcolatok
Aki utoljára nevet – karcolatok
Így láttátok ti – paródiák
Tanár úr kérem – novellaszerű humoreszkek (karcolatfüzér) – 1916
Holnap reggel – dráma
Utazás Faremidóba – regény
Krisztus és Barabbás – elbeszélések – 1918[10]
Bűvös szék – dráma – 1918
Viccelnek velem – novellák
A repülő ember – 1920
Ne bántsuk egymást – humoreszkek – 1921
Hököm-színház – jelenetek – 1921
Jelbeszéd – novellák – 1921
Gyilkosok – novellák – 1921
Capillária – regény – 1921
Kötéltánc – regény
Nevető dekameron – esszék
Ki kérdezett? – esszék
Minden másképp van – karcolatok
Nem mondhatom el senkinek – versek
A delejes halál – novellagyűjtemény (sci-fi) – 1926
Hasműtét – novellák
100 új humoreszk
Még mindig így írtok ti – irodalmi karikatúrák
Barabás – novellák
Nevető betegek – novellák
Mennyei riport – regény – 1937
Utazás a koponyám körül – 1937
Üzenet a palackban – versek – 1938

Tanár úr kérem 

Egy kisdiák –aki nem éppen jó tanuló- élményeit, emlékeit, az iskolához és a társaihoz fűződő viszonyát ismerhetjük meg humoros formában. Pontosan megtudjuk, hogy mit él át egy számára nehezebb órán, vagy hogyan él meg egy tanítási napot. A műben a realitás és a fantázia keveredik, ami nem csoda, hisz egy kamasz diák életeleme az ábrándozás. Megtudhatjuk, hogy mi a különbség a jó és a rossz tanuló viselkedése és felelete között, hogyan zajlottak a tanórák. S az is kiderül, hogy hogyan próbálta abban az időben egy diák a rosszul sikerült bizonyítványát megmagyarázni.

******

Utazás a koponyám körül 

A regény valóságosan megtörtént eseményekről, személyes tapasztalatokról szól: saját agyműtétének körülményeit beszéli el az író. Művészetének általánossá, egyetemes emberi élménnyé emeli az operációt, a betegség történetét. Az író a Centrál kávéházban vonatdübörgést hall, halucinál. Ezt fejfájás, ájulás követi, de sem ő, sem orvosai nem gondolnak komoly betegségre. Barátságos beszélgetések, egy filmélmény és feleségével együtt tett klinikai látogatás ébresztik fel gyanúját: agydaganata van. Az öndiagnózis helyesnek bizonyul. A vakság, a biztos halál és némi reménnyel kecsegtető műtét között nem nehéz a választás. Elutazik Stockholmba, a kor legnevesebb agysebészéhez, Olivecrona professzorhoz. Különlegesen izgalmas, nagyszerű az elbeszélés csúcspontja: a műtét leírása, melyet egyszerre szenved belülről, és szemlél kívülről az író. Az operáció utáni, téren és időn kívüli állapotból, a szürkeségből a fényhez, az élethez visszatérő ember örömével, büszkeségével zárul a mű.

******

A Kötéltánc

A Kötéltánc Karinthy Frigyes 1923-ban megjelent regénye. Főhőse három ember egy személyben: Jellen Rudolf, az orvos; Darman Dénes, a spiritiszta-feltaláló; valamint Raganza, politikai-katonai vezér.

A regény egyes részei a képzelet és a valóság határán mozognak - s már az első fejezetben sem lehet tisztán eldönteni: mi a valóság és mi a képzelet. A regény – Dörgő Tibor véleménye szerint – Madách: Az ember tragédiája folytatása.

******

Mennyei riport

A Mennyei riport című regény az Utazás a koponyám körüllel egy esztendőben születik és jelenik meg. Talán ez lehet az oka annak, hogy sem a kritika, sem a közvélemény nem figyelt rá érdemeinek és értékeinek megfelelően. Holott a Mennyei riport Karinthynak talán a legizgalmasabb műve. Köztudott, hogy tudományrajongó volt. Egész életében a felfedezések, a technikai találmányok érdekelték. Ha látott valahol egy újszerű fűnyírógépet, rögtön megvásárolta, amit persze semmire sem használhatott bérházban lévő lakásában. A misztikum iránti érdeklődése legalább olyan erőteljesen munkálkodott benne, mint a tudomány iránti vonzódása. És a misztikum, mint valami zenei motívum, végighúzódik egész életművén, és éppenséggel a Mennyei riportban teljesedik ki.

Forras : http://mek.oszk.hu/01100/01149/html/karinthy.htm

Forras : https://moly.hu/

Mikszáth Kálmán

Mikszáth Kálmán 1847-ben született a Nógrád megyei Szklabonyán.

Apja jómódú falusi birtokos volt, s egyben ô bérelte a helyi mészárszéket és kocsmát. Nemességükrôl is regéltek a családi legendák. Noha ezen csak az ô emlékezetük ôrködött, a levéltárak nem vigyáztak rá. Minthogy a határvonalon, a paraszti és az úri osztály mezsgyéjén élt a Mikszáth család, s ott élt a fiatal Mikszáth is. Együtt játszott a falusi gyerekekkel, hallgatta az öregek meséit. De módja volt rá, hogy tanulhasson. S így egyszer majd hangot is tudott adni mindannak, amit hazulról, a szülôföldrôl, a népbôl hozott magával.

Mikszáth ôsei többségükben tudományszeretô, klasszikus mûveltségû, tollforgató evangélikus papok, akik egyházi és történeti dolgokban egyaránt jártasak. Családi hagyomány, hogy látogatják a külföldi egyetemeket Wittenbergben, Halléban, Jénában hallgatták a teológiát, nevelôként bejutottak nemesi családokhoz is, ami szintén csak képzettségüket mutatja. Lelkészkedtek számos falu parokiáján, Gömör, Nógrád, Sáros megyében. Mûködésüket feljegyezték az egyházi anyakönyvek, hol pappá avatáskor, hol püspöki részvétellel történt beiktatásokkor. Mikszáth Dániel fôesperes a lutheránus egyház régi történeti könyvei szerint 40 évig lelkészkedett. Egy másikuk pedig a XVIII. században, 1780 körül 25 évig volt falusi lelkész.

A szülői ház

A Rimaszombaton és Selmecbányán töltött diákévek után a kor kedvelt úri pályájára küldte a családi nagyravágyás: jogász lett Pesten. Anyja remélte, hogy  fia így egyszer majd teljesíti becézett vágyát: szolgabíró, megyei úr lesz majd belôle. 1871-ben otthon, Nógrádban el is kezdte Mikszáth megyei pályáját: esküdt lett Balassagyarmaton Mauks Mátyás szolgabíró mellett. De csakhamar otthagyta hivatalát, egy gyarmati ügyvéd irodájában dolgozott tovább. 1873 nyarán megnôsült. Titokban, a család háta mögött megesküdött volt fônöke leányával, Mauks Ilonával. Tiltakozott ez ellen a házasság ellen a Mauks család. Ôk nem bíztak Mikszáthban. Hiszen nemcsak a megyénél, az ügyvédi irodában sem bírta ki soká. Egykedvûen dobott oda minden kínálkozó állást. Neki nem hivatal kellett, hivatása volt: író akart lenni. "Könnyelmû ember" - mondta ki róla az ítéletet a nógrádi dzsentri világ.

1873 végén fiatal feleségével együtt Pestre költözött. Megkezdte harcát az írói érvényesülésért.
Az 1873-78 között Pesten töltött öt esztendô Mikszáth életének legválságosabb idôszaka, jellemének, írói tehetségének, emberi és szellemi teherbírásának súlyos próbája. Derûs gyermekkorának, ifjúságának még az apró emlékeit is drága aranypénzre váltja mûveiben; ezt a korszakot babonásan elkerüli. Sebeket kaphatott, amelyeket még évtizedek múlva is fájdalmas volt érinteni. "Nem szerette fiatalkorunk szomorú idejét emlegetni" - emlékszik vissza felesége is. S ha mégis szóba kerültek, "másra terelte a beszélgetést".

A fiatal Mikszáth

1873 októberében hódítóként vág neki a pesti élet sûrûjének. "Eredeti hóbortja ez, ahogy meg akar élni a tollából" - hökkentette meg merészségével barátait is. Félig tréfásan maga is megjegyzi egyik írásában, hogy az életfenntartás szempontjából az írók és a királyok állnak a legmagasabb sorban, mint akiket az egész nemzetnek kell eltartania. Nem az író, hanem a kor gyengesége volt, hogy csak a király eltartására vállalkozott. Ez a korszak a magyar irodalomban a kísérletezés idôszaka. A régi eszmék, irányzatok már nem vonzanak, az újak pedig még születôben vannak. A kiegyezést követô csalódás nemcsak közéleti válsághoz vezetett, de az irodalomban is a kiábrándulást emelte uralkodó eszmévé. Mikszáth ebben a nyomasztó politikai, szellemi környezetben kísérli meg, hogy nevének irodalmi rangot, tehetségének elismerést, feleségének biztos anyagi helyzetet teremtsen.

Mayler Ede: Mikszáth felesége, Mauksz Ilona

A gyors sikert azonban az ô akarata sem bírta kidacolni. Ehhez nem volt elég a tehetség, értô és törôdô kor is kellett volna hozzá. S Mikszáth a kiegyezés korának Magyarországán élt. Hiába volt minden erôfeszítése. Elbeszélései jobbára nyomtalanul kallódtak el a szerkesztôségek asztalán. Elsô megjelent novellás kötetét nem vette észre a közönség. bizonytalan jövôjû, kétes lapokba írogathatott csak filléres cikkeket. Feleségétôl el kellett válnia. A kilátástalanság s az egyre jobban szorító nyomor kényszerített rá.

1878-ban újságíróként Szegedre került. S itt, a nagyalföldi polgár-paraszt városban magára talált. Szerették, megbecsülték.
Szeged és Mikszáth kapcsolata termékenyítô, ösztönzô, újjáformáló találkozás volt. 1878. augusztus elsején érkezett Szegedre szegényesen, megviselten. Amikor a pályaudvaron csomagjáról kérdezôsködtek, némi malíciával a zsebébe hozott két inggallérra mutatott: "Íme a kofferem."

Mikszáth közel 3 évet töltött a városban, bár átmeneti állomás volt életében, írói pályáján mégis sorsfordulót, korszakos változást jelentettek a szegedi évek. "Innen kezdve jól ment dolgom, írhattam kedvemre, senki se korlátozott, senki sem mondta: ezt szabad, ezt nem szabad írni, ez alapította meg szerencsémet. Írtam, ami éppen jólesett, közben megszerettem a szegedieket, ôk pedig engemet." - A vidéki újságíró szerencséje, hogy saját birodalma, szabad vadászterülete az egész lap.

Itt egy egészen másfajta paraszti világ nyílik meg elôtte, a misztikummal töltött, babonás, naiv nógrádi faluval szemben ez a paraszti élet ridegebb, keményebb. S ô itt mégiscsak kívülálló, s szinte néprajztudósi alapossággal mélyedhet el a különbözô típusokban...

Mikor 1881-ben visszatért Pestre elôször egy népszerû hetilap, az Ország-Világ segédszerkesztôje lett. Valójában ugyanabba a szegényes szállóba tért vissza, ahonnét Szegedre elhívták. Ô maga így emlékszik vissza ezekre a napokra: "Az irodalmi viszonyok azonban rosszul festettek. Micsoda nagyurak most a fiatal írók mihozzánk képest. Akkor írtam A jó palócok egyes novelláit, és kaptam értük egyenként öt forintot. Pepecseltem pedig némelyiken tíz napig. Kerestem tehát naponként az irodalommal tíz krajcárt." - Egyik barátja így emlékszik vissza ezekre a napokra: "Legtöbb bajunk volt Mikszáth Kálmánnal, aki akkortájt írogatta A jó palócok legszebb darabjait. Többnyire mindig késôbb hozta el egy- egy kéziratát, mint ígérte, mert nagyon fázott odújában. Némelyik kis remekét: A bágyi csodát, a Filcsik históriáit háromszor is átírta."

A fordulatot Mikszáth életében az jelentette, hogy egy néhány éve alakult, népszerû újság, a Pesti Hírlap egyik napról a másikra újságírók nélkül maradt. Az újságírók összevesztek a kiadóval és kiléptek. 1881 májusában ezért szerzôdtették Mikszáthot a Pesti Hírlaphoz, melynek azután évtizedeken keresztül munkatársa maradt.

A másik nagy esemény életében, hogy 1881 augusztusában megjelent a Tót  atyafiak címû novelláskötete, négy korábban már különbözô lapokban közreadott elbeszéléssel. Mikszáth szinte egyik napról a másikra híres író lett. A lapok tele voltak a kötet magasztalásával, mindenki az eredeti írói hangot dícsérte, neves külföldi szerzôkkel mérték össze. A stílusában legközelebb álló világhírû amerikai íróhoz hasonlítva, magyar Bret Harte-nak nevezték.

Amikor következô novelláskötete, A jó palócok, 15 kisebb elbeszélés megjelent 1882 januárjában, az írói hírnevét végleg megalapozta. A lapok versengtek a kézirataiért.

A késôi jóvátételt is megadta az élet: hétévi különélés után, 1883-ban, újra megesküdött volt feleségével, Mauks Ilonával. Tehetsége elôtt nemcsak a közönség, meghódolt a hivatalos Magyarország is. 1887-ben képviselô lett, s az maradt élete végéig. Megkapott minden külsô elismerést. A 80-as évektôl kezdve nyugodt, derûs, kiegyensúlyozott volt az élete. Eseménytelensége jelezte békéjét.

Mikszáth Kálmán autogramot ad 

Mikszáth azonban nemcsak nagy tehetség volt, nagy volt embernek is. Egyéni sorsánál jobban izgatta népéé, nemzetéé. Élete felszíni nyugalma épp ezért a lélek belsô útját nem tükrözte vissza. Arról a mûvei vallottak. S itt nem a fények nôttek, az árnyak sokasodtak meg. Mindjobban elkomorult a kezdetben derûs mikszáthi hang. Holott mint író, Jókai nyomán indult. A romantikus mesét, a felhôtlen idillt, a könnyed, áttetszô humort szerette. Késôbbi mûveiben azonban a villanó, vidám színek mindinkább csak a felszínen játszottak már. Mögöttük a mélyben ott sötétlett a lélek szomorúsága. A kor kényszerítette rá, hogy megváltoztassa hangját.

A kiegyezés korának félfeudális Magyarországa a maga idôszerûtlen, bomló társadalmi berendezkedésével kihívta maga ellen a jobbak bírálatát. S Mikszáth közéjük tartozott. Jó szeme volt, gondolkodva élt: az élet egyre növekvô megbetegedése nem kerülte el a figyelmét. Mûvei híven tükrözték vissza az úri- nemesi társadalom fokozódó erkölcsi-szellemi züllését, belsô szétesését. A valóságot írta: ítéletet kellett mondania. A kritikai realizmus lett a módszere. Nagy kritikai realista regényei (Beszterce ostroma, Az új Zrínyiász, Különös házasság, A Noszty-fiú esete Tóth Marival, A fekete város) a leleplezô gúny, a szatíra fegyverével segítettek az idônek. Bomlasztották azt a világot, amelyet már halálra ítélt a történelem. Az ember tiltakozott bennük egy mindjobban elembertelenedô világ ellen.

Művei:

Különös házasság
A fekete város
A beszélő köntös
A gavallérok
A jó palócok
A Noszty fiú esete Tóth Marival
Beszterce ostroma
A sipsirica
Két választás Magyarországon
A beszélő köntös
A szelistyei asszonyok
Akli Miklós
Szent Péter esernyője
Nemzetes uraimék
Tót atyafiak
Új Zrínyiász

Szent Péter esernyője

Veronka kinnmarad az esőn, és rejtélyes módon egy esernyő kerül a feje fölé. Utána két temetés is lesz, de az egyik halott a koporsóból felkel, miközben az ernyőt fölé tartották, hogy ne ázzon. A golgovaiak azt hiszik, hogy az esernyőnek köszönhetik, és hogy Szent Péter vitte közéjük. Ebből legenda lesz. Évekkel később Golgova fejlődik.

******

A ​Noszty fiú esete Tóth Marival

Mikszáth ​Kálmán A Noszty fiú esete Tóth Marival című, 1908-ban megjelent regényének alapötletét hírlapi szenzáció szolgáltatta: a századfordulón egy milliomos bácskai polgár leányát megszöktette egy dzsentri fiatalember. Miután az ifjú hölgyet ily módon „kompromittálták”, az apa látszatra beleegyezett a házasságba, az esküvő napján azonban külföldre küldte leányát, s a hozományvadász hoppon maradt. Az ilyen néven nem létező, de nagyon is valóságos Bontó vármegyében (ahova Mikszáth szerint „a francia forradalom szele még mostanáig sem fujt be") élő, szerteágazó rokoni kapcsolatokkal rendelkező Noszty család egy szépreményű sarja, Feri is hozományvadászatra indul. Ez a "vidám, könnyelmű, eleven, pompás lovas és nagy kártyás” ifjú ember előbb nyalka huszár hadnagyként egy dúsgazdag felvidéki polgárlány kezét akarja elnyerni, ám egy váltóhamisítás miatt el kell tűnnie a színről. Másodjára az Amerikából multimilliomosként hazatért Tóth Mihály leányára veti ki a horgot. A dologba be van avatva a Noszty család összes öregasszonya, akik szövik-fonják a szálakat: minden részletében kimunkált haditervet készítenek, különös tekintettel arra, hogy Tóth Mari gyanakvó természetű, s az a rögeszméje, hogy mindenki csak vagyonáért akarja feleségül venni. Már majdnem sikerül nyélbe ütni a dolgot, amikor a véletlen – amely eddig mindig segítségükre volt – közbeszól: Feri egykori ezredparancsnoka leleplezi a könnyelmű, sőt a becstelenségtől sem visszariadó fiatalember múltját. S most, hogy a család praktikái csődöt mondtak, Feri is a „kompromittálás” bevált módszeréhez nyúl. A dzsentrivilág íratlan törvényei szerint immár szabad az út a milliókhoz. Tóth Mihály, a kemény gerincű polgár azonban közbelép, úgy véli, itt az ideje, hogy szakítson „ezzel a korhadt elvi tétellel…”

******

Különös házasság

A ​regény témáját egy reformkori szájhagyomány adta; a dúsgazdag Buttler János és a katolikus paptól megejtett Dőry Mária kényszerházasságának különös története az aulikus és klerikálius erők ellen küzdő hajdani szabadelvű nemesség között terjedt szájról szájra, egy hosszan húzódó, 19. század elején zajló botrányos válóper kiszivárgott adatai alapján. A klérus rögtön a regény megjelenésekor igyekezett néhány ténybeli eltérés alapján hitelt vesztetté tenni a regény vádló művészi igazságát.

Mikszáth két erő küzdelmét ábrázolta regényében: a nagyurak és nagypapok világa áll az egyik oldalon, s a szálak elvezetnek elzárt papi szemináriumokba, a császári udvarba, a pápai kúriára is. A másik oldalon Buttler János mellett felsorakoznak a Bernáthok, Fáyhoz hasonló kuruckodó magyar kisurak, a korai polgárságnak olyan különcködő típusai, mint az öreg Horváth; néma társként pedig szeretetével és rokonszenvével ott áll – Tóth uram, a röszkei kocsmáros és Vidonka, a népi ezermester személyében – maga a nép is. Ők már a jövő ígéretét, 1848 egykor majd fellobbanó tüzét hordják magukban.

******

A fekete város

A ​századvég-századelő – Jókai mellett – legnépszerűbb, legolvasottabb írója novellistaként indult. Elbeszélései nyomán szűkebb pátriája, a Palócföld jellegzetes figuráinak avatott tollú megörökítőjeként vált ismertté, szeretettel és egyben a rá jellemző ironikus látásmóddal rajzolta meg az általa jól ismert embereket, az egyszerű nép egyszerre furfangos és érzelmekben gazdag lelkületű fiait-lányait éppúgy, mint a kedélyes, régimódi kisnemeseket, birtokosokat, akik fel-feltűnnek későbbi műveiben, a nagy sikerű romantikus kisregényeiben, majd hosszabb lélegzetű műveiben is. Bár a drámaiság sem idegen tőle, az anekdotaszerű szerkesztésmód, a bájos humor nagymestere, akinek társadalomkritikája, a kiegyezést követő kor bírálata többnyire megértő, megbocsátó, ritkán vitriolos, leszámítva politikai karcolatait, amelyek nem egyszer keltettek komoly felzúdulást. Kiapadhatatlan mesélőkedve, szellemes, szórakoztatóan tömör stílusa, realisztikus, de nem földhözragadt világlátása a magyar próza legjelentősebb mesterei közé emelik, akinek művei ma is az írót joggal megillető népszerűségnek örvendenek.

Forras : http://www.nograd.net/irodalom/mikszath/eletr/

Forras : https://moly.hu

Jókai Mór

Rév-Komáromban született 1825. február 18-án. Apja Ásvay-Jókay József ügyvéd és árvagyám, édesanyja Paulay Mária.

Az elemi iskola elvégzése után cseregyermekként Pozsonyba került két tanévre németet tanulni. Pozsonyból hazatérve szülővárosában végzi a gimnáziumi osztályokat. Szabadidejében nyelveket tanul tanárától és a későbbi sógorától, Valy Ferenctől.

1837 októberében meghal apja. A súlyos csapás következtében maga is megbetegszik. Ekkor Valy Ferenc veszi át nevelését. Jókai sokat köszönhet sógorának, aki minden hajnalban öt órakor lakására rendeli, és rendszeresen tanítja nyelvekre, stilisztikai és retorikai ismeretekre. Valy felismeri tanítványa tehetséget, és elhatározza írót nevel belőle. De Jókai meg nem döntött: kitűnően rajzol és fest, ekkor még jobban csábítja a képzőművészet. Tizenhat éves korában a pápai kollégium diákja lesz. A szórakozástól, könnyelműsködéstől elzárja az igényesség, a versengés szelleme, amely egész környezetét áthatja. Keményen meg kell küzdenie az elismerésért, hiszen a tanárokon kívül olyan diákok hallgatják a felolvasásokat, mint Petőfi(akkor még Petrovics) Sándor, Orlai Petrics Soma, a későbbi jeles festő. 1842-ben Kecskemétre megy jogot tanulni. Az itt töltött két évről írja: "Kecskemét tett engem íróvá, testben-lélekben itt frissültem fel, itt erosödtem meg." Itt erősödött meg barátsága Petőfivel, itt érte az első irodalmi siker A zsidó fiú című drámájával. A drámát idegen kézírással kellett beküldenie a Magyar Tudós Társaság (Akadémia) pályázatára. Kérésére Petőfi elvállalta a megbízást, és gyöngybetűivel lemásolta a darabot. Ez az epizód kitűnően jellemzi a két barátot. Jókai azért kéri meg Petőfit erre a munkára, hogy szűkölködő barátjának pénzt juttathasson. Petőfi pedig elvégzi a munkát barátságból, ugyan hogy is fogadhatna el pénzt az ő Marcijától? Különben is minél nagyobb ínségben él, annál önérzetesebb. Jókai Komáromban, majd Pesten folytatott jogi gyakorlatot 1846 végéig. Az Életképek című lapot szerkesztette annak 1848-as megszűnéséig.

 Jókai a dolgozószobájában

Jókai Mór svábhegyi nyaralójánk kertjében, 1900 körül

1848. március 15-én a forradalmi ifjúság egyik vezető alakja. Március 15-én este szövődik kapcsolata Laborfalvi Róza színésznővel, a Nemzeti Színház örömmámorban úszó Bánk Bán előadásán. Augusztusban kötnek házasságot.

Jókainé Laborfalvi Róza

1849 után őt is halál fenyegeti, bujdosni kényszerül. Felesége belopódzik a körülzárt és megadásra készülő Komárom várába, ahol férje nevén, férfiruhába öltözve jelentkezik a várvédőknek járó, később bántatlanságot biztosító igazolásért. Jókai szívósan és szakadatlanul ír. Felidézi szinte az egész nemzeti történelmet. Képzelete kiapadhatatlan, meseszövése bravúros, stílusa gördülékeny szellemes. Lapokat alapít és szerkeszt. A Vasárnapi Újság, majd az Igazmondó szerkesztője, az Üstökös, a Hon alapítója.

Jókai hetvenöt éves korában újra nősül, fiatal lányt vesz feleségül. Ezért országszerte támadják, meghasonlik rokonságával.

Nagy Bella, házasságkötésük évében

1900-ban feleségével megtekintette a párizsi világkiállítást. A kiállítás egyik termében Jókai díszalbumait, emléktárgyait és műveinek kiadását mutatták be. A francia írók meleg ünnepléssel fogadták.


1904. május 5-én tüdőgyulladásban halt meg Budapesten. A Nemzeti Múzeum előcsarnokában ravatalozták föl, ott, ahol Kossuthot néhány évvel azelőtt.

Síremléke a Kerepesi temetőben

Népszerű regényei:

A kőszívű ember fiai
Az arany ember
Egy magyar nábob
Kárpáthy Zoltán
Szegény gazdagok
Fekete gyémántok
És mégis mozog a föld!

A kőszívű ember fiai

Jókai Mór talán leghíresebb történelmi műve a 19. századba, a szabadságharc idejére röpít minket. A mű főszereplői a Baradlay család tagjai. A műben - ahogyan a valós életben is - a hazaszeretet, a testvéri és szülői önfeláldozás és a becsület mellett az árulás, az erkölcstelenség, a bosszú irányítja az embereket és a történelmet egyaránt.

A nagytiszteletű Baradlay Kázmér házában hatalmas vendégsereg gyűlt össze. A házigazda nincs a vendégekkel, mert gyengélkedik. Miközben tósztot mondanak érte, az asszonyt kihívja az orvos a beteghez. A vendégek arra gondolnak, hogy a szokásos baj van, hiszen a nagyságos úr szívbeteg, de még száz évig is élhet ezzel a bajjal. Valójában már csak 60 perce van, és az asszonyt azért hívatta a szobájába, hogy a végrendeletét lediktálja. A férfinek nemcsak biológiailag, de bibliai értelemben is kőszíve lett. A végrendeletében minden részletét leírja saját temetésének. Legnagyobb fiáról, Ödönről úgy határozik, hogy maradjon a cár mellett Oroszországban, éljen csak kicsapongó életet, hogy jól kiüresedjen. Nem veheti el a lányt, aki miatt elhagyta a szülői házat és legyen diplomata.

******

Egy magyar nábob

A regény 1822-ben kezdődik az éjszakai a magyar pusztán szakadó esőben. A kietlen sársivatag közepén áll nemes Bús Péter kocsmája.

A kietlen időben két vendéget is kap, az egyikük egy különc magyar nemes úr, az egyik leggazdagabb régi család sarja, valóságos bibliai Nábob, aki azonban cigányokkal, parasztlányokkal és hajdúkkal vigad méltatlan körülmények között. A vidék csak Jancsi úrnak ismeri. A másik egy párizsi divat szerint öltözött, teljesen eladósodott, nagyszájú aranyifjú, aki azért érkezett, hogy felvegye az örökségét, ami valami őrült vén magyar úr után maradt rá. Csak lassan derül ki, hogy a fiatal Abellino és Jancsi úr valójában rokonok, s az előbbi pont azért érkezett, mert az utóbbinak a halálhírét keltették.

Az ifjú rokon kényeskedő, nagyképű, érzéketlen és kicsapongó ficsúr, aki alig várja, hogy megörökölhesse a vagyont. Az öreg Jancsi önfejű, makacs és a komikumig konzervatív. Életre szóló sértéseket vágnak egymás fejéhez, mire az öregember a gutaütés határán a kíséretével elhagyja a kocsmát, de előtte megvásárolja az egész épületet (az értéke többszöröséért) és parancsot ad a kocsmárosnak, hogy gyújtsa fel. Így az örököse kénytelen kint éjszakázni az esőben, ahol bosszút fogad. Abellinót a továbbiakban Párizs egyik leggazdagabb pénzembere hitelezi; a pénzt, és a nem csekély összegű kamatot a megállapodás értelmében a kapott örökségből fogja visszafizetni.

Abban az időben számos magyar arisztokrata hagyta el a hazáját, mert barbárnak tartották a nyugati viszonyokhoz képest. Tanúi lehetünk, hogyan mulatnak és élik fel a családjuk örökségét külföldön, és újra találkozunk Abellinó-val is.

Velük tölti az idejét a fiatal, de máris teljesen életunt Rudolf gróf. Ő egy tűzeset kapcsán találkozik a híres indiai divatszépséggel, Chataquéla-val, aki az akkori világ rajongásának tárgya. Az indiai nőkről tudni érdemes, hogy egyrészt férjüket sosem csalják meg, de elválni tőlük szinte pillanat műve, másrészt, ha férjük meghal, ők is követik a halálba azt. Az aranyifjak ez utóbbi "legendát" kétségbe vonják a híres szépség kapcsán, Rudolf pedig -aki a tűzeset napján már érzelmileg elég közel került Chataquélához - fogad Abellinóval, hogy elcsábítja a nőt, -aki jelenleg Byron, a költő felesége,- elveszi Chataquéla-t, ő maga meghal, és bebizonyítja, hogy a nő utána megy a halálba. Amennyiben ez tényleg megtörténik, Abellino tartozik öngyilkosságot elkövetni, (vagy bárki, aki a fogadást hallotta bárhol és bármikor lelőheti a férfit).

******

Szegény ​gazdagok

1860-ban jelent meg Jókai egyik legnépszerűbb regénye, a Szegény gazdagok, amely egyben az író legvitatottabb műve is: az utókor művészi értékeit megkérdőjelezte. Mindenesetre olyan kalandregény, amelynek számottevő társadalmi mondanivalója van. Az izgalmas történet nagy része gyönyörű erdélyi tájakon játszódik. A regényből több filmfeldolgozás is készült.

******

Fekete gyémántok

A regényben két vállalkozó áll egymással szemben: Berend Iván, a bondavölgyi kis bányaüzem vezetője, és Kaulmann Félix részvénytársasága. Kaulmann minden erővel - főleg Sámuel apát segítségével - igyekszik megszerezni Berend üzemét és a környező nagybirtokot, a Bondaváry grófok tulajdonát. Berend - bármennyire kiváló tulajdonságok és nagy ésszel rendelkezik, s bármilyen példásan vezeti is a kis üzemet - hamarosan elbukna az egyenlőtlen versenyben, ha nem segítené egy romantikus véletlen. A cselekmény elején Kaulmann Félix Bécsbe csalja a gyöyörűszép munkáslányt, Evilát. Vőlegénye, Szaffrán Péter - aki szintén Berend munkásai közé tartozik - bosszúból felrobbantja a részvénytársaság tárnáit. A Kaulmann-féle vállalkozás összeomlik, s az égő szénréteget csak Berend Iván korszakalkotó találmányával tudják eloltani. A végkifejletet számos romantikus fordulat előzi meg: a pesti társasági életből vett jelenetek, Berend Iván társasági sikereinek mozzanatai, a Bondaváry grófok története, Evila sorsának alakulása, Kaulmann Félix és Sámuel apát vagyonszerző törekvéseinek akciói. 

Forras : http://legeza.oszk.hu/sendpage.php?rec=li0962

Forras : http://jokaiiskola.uw.hu/jokai.html

Forras : Wikipedia

Jules Verne

Jules Gabriel Verne (1828. Február 8.-1905. Március 24.) francia szerző, aki úttörő szerepet játszott a sci-fi műfaj megteremtésében.

Legismertebb regényei: az 1870-es 20.000 mérföld a tenger alatt (Nemo kapitány), az Utazás a Föld középpontja felé (1864), valamint a 80 nap alatt a Föld körül (1873).

Jules Verne még azelőtt írt az űrbéli, légi és víz alatti utazásról, hogy a légi közlekedés és a gyakorlatban használatos tengeralattjárókat feltalálták volna. A világon a második olyan szerző, kinek legtöbb nyelvre lefordították műveit. (az első helyen Agatha Christie áll) Néhány könyvéből animációs és élő szereplős mozifilmet is készítettek.


Gyermekkora

Jules Gabriel Verne Nantes-ban, Franciaországban született. Édesapja Pierre Verne ügyvéd, édesanyja Sophie Allote de la Fuye.

Gyermekkorát otthon, Nantes-ban, a nyüzsgő kikötővárosban töltötte. A család nyaranta Brains-ben, a Loire folyó partján lévő vidéki házban tartózkodott, ahol Jules és testvére Paul gyakran kölcsönöztek ki hajót napi egy frankért. A folyón navigáló számtalan hajó látványa beindította Jules Verne fantáziáját. 9 éves korában testvérével a Szent Donatien bentlakásos kollégiumába került. Gyermekként óriási érdeklődést mutatott az utazás és felfedezés irányába, íróként pedig szenvedélyt mutatott a kaland történetek és science fiction iránt.

Írói pályafutása



A tanulmányai befejezése után Jules Verne Párizsba ment jogot tanulni. Azonban az írás háttérbe szorította a tanulást, és mikor erre Jules Verne apja rájött, megvonta fiától a pénzügyi támogatást.

Jules Verne kénytelen volt eltartani magát, és beállt tőzsdeügynöknek, amit gyűlölt, annak ellenére, hogy valamelyest sikeres volt benne. Ebben az időszakban találkozott Victor Hugo-val és Alexander Dumas-val, akik felajánlották, hogy segítenek neki, és ellátják írói tanácsokkal.

Jules Verne 1857. januárt 10.-én vette el Honorine de Viane Morel özvegyet, kinek már volt két lánya. Felesége bátorítására folytatta az írást, és aktívan keresett kiadót. 1861. Augusztusában született meg fiúk, Michael, aki az apja tiltakozása ellenére egy színésznőt vett el feleségül, két gyermeke született kiskorú szeretőjétől, és adósságba temette magát. Ahogy Michael egyre idősebb lett, apa és fia közötti kapcsolat is rendeződött.
Jules Verne fő műve a Különleges utazások, mely 54 regényből áll.

Néhány ezek közül:

Grant kapitány gyermekei
Utazás a Holdba
Utazás a Hold körül
Utazás a Föld középpontjába
Nemo kapitány
80 nap alatt a föld körül
A rejtelmes sziget
Sztrogof Mihály
A tizenöt éves kapitány
Sándor Mátyás
Dél csillaga
Észak dél ellen
Kétévi vakáció

A ​rejtelmes sziget

Példátlan erejű szélvihar sodorja a Csendes-óceán vízsivatagja fölött a léghajót, amelyen öt derék amerikai menekült el Richmondból, a rabszolgatartásért harcoló déli csapatok fogságából. A gáz lassan szivárog el, minden felszerelésüket a vízbe kell hányniuk, és csak a puszta életüket menekítik egy lakatlan szigetre. Kifosztottabbak, mint a hajdani Robinson volt, de leleményükkel, szorgalmukkal és kitartásukkal lassacskán felülkerekednek a helyzet és a természet mostohaságán. Sorsukkal úgy-ahogy elégedettek, de egy sor megmagyarázhatatlan jelenség nyugtalanítja őket. A szigetnek valami titka van, és hőseink megindulnak, hogy a rejtélyt felderítsék.

******

Sándor Mátyás

Sándor Mátyásnak és két hős lelkű barátjának összeesküvésével Verne a magyar szabadságharcnak állított emléket, a szinte emberfeletti hatalmú, titokzatos igazságtevő Antekirtt orvos alakjában pedig talán legvonzóbb és legemberibb regényhősét alkotta meg. A kalandos, mozgalmas, romantikus színekben villódzó történet, melynek során az aljas árulók és cinkosaik elnyerik méltó büntetésüket, a jó ügy támogatói pedig jutalmukat, mindvégig izgalomban tartja az olvasót.

******

Grant ​kapitány gyermekei

Vernét ebben a regényében nem elméleti feltalálóként, hanem az emberi nemeslelkűség hirdetőjeként ismerhetjük meg. A terjedelmes könyv központi magja, cselekményének mozgatója a Grant kapitány vezette Britannia hajótörötteinek felkutatására indult Robert és Mary Grant, valamint Glenarvan lord családjának és a Duncan nevű hajó személyzetének a földgömb déli oldalán megtett útja. A kis kutatócsoport viszontagságos utazása során az olvasó gazdag földrajzi és természetrajzi ismeretekre tehet szert, melyek általánosságban még ma is helytállóak. A leírások, valamint az érzelmi momentumok túlfokozása és elnyújtása a regényt kissé vontatottá teszik. A szereplők – az anarchista Ayrton alakját kivéve – szinte egytől egyig becsületes, jószándékú, bátor emberek. Ezt az egysíkú idealizálást és az egyéb írói hibákat a számos kaland ellensúlyozza s így a könyv a gyerekeknek továbbra is vonzó olvasmány marad.

******

Nyolcvan ​nap alatt a Föld körül

Verne egyik legsikerültebb és legnépszerűbb regénye, melyet mindenféle műfajban újra és újra feldolgoznak. 

A lebilincselő történet mindenki fantáziáját megmozgatja, a siker garantált. Pedig már szinte a legapróbb gyerekektől a felnőttekig mindenki tudja, mi történik: Phileas Fogg úr – az előkelő londoni Reform Club tagja – vállalkozik arra, hogy fogadásból 80 nap alatt körül utazza a Földet. 

A regény mégis olyan fordulatos, annyi mulatságos meglepetést tartogat, Verne olyan találóan jellemzi szereplőit, hogy az olvasók újra és újra megjutalmazzák magukat a kötet élményével. Nem csoda, hisz Phileas Fogg és Passepartout fantasztikus kalandokkal teli világ körüli útja sohasem pontosan ugyanúgy zajlik.

******

Nemo ​kapitány

Titokzatos, orsó alakú „óriás valami” nyugtalanítja a világtengerek hajósait. A szörnyeteg hol itt, hol ott bukkan fel a hullámok közül, és kisvártatva meglékelve süllyednek el az addig sérthetetlennek vélt hajóóriások. Pierre Aronnax professzor egy expedícióval elindul, hogy kiderítse a tengeri csodalény rejtélyét. Hajójuk hamarosan meg is ütközik a szörnnyel. A professzor és inasa a tengerbe zuhan. A titkot azonban így is sikerül kideríteni: a „szörny” nem egyéb, mint Nemo kapitány búvárhajója. Ennek a hajónak sokezer mérföldes tengermélyi útjáról, utasainak izgalmas kalandjairól, szerencsés meneküléséről szól Jules Verne egyik legérdekfeszítőbb, s amellett tudnivalókban is leggazdagabb regénye, a Nemo kapitány története a másik híres Verne-regényben, a Rejtelmes szigetben folytatódik.

Forras : http://antikvarium-konyv.com/jules-verne/

Forras : https://moly.hu