Édesapja, Németh József (1873–1946), a nagybányai Magyar Királyi Állami Főgimnázium tanára, édesanyja, Gaál Vilma (1879–1957), tisztviselő család gyermeke. 1901. június 2-án keresztelték.
Családjával 1904-ben Szolnokra, majd 1905-ben Budapestre költözött. A Medve utcai elemiben (1907–11) tanult, majd gimnáziumi tanulmányait a Bulyovszky utcai Kemény Zsigmond (1911–17) és a budai Toldy Ferenc Főreáliskolában (1917–19) végezte. Bölcsésznek készült, 1919-ben magyar–francia szakos bölcsészhallgató, de 1920 tavaszán átiratkozott az orvoskarra, ahol fogorvosi diplomát szerzett 1925-ben, s cselédkönyves orvos lett a Szent János Kórházban. Később fogorvosi rendelőt nyitott, majd iskolaorvos lett.
1925 decemberében a Nyugat novellapályázatán a Horváthné meghal című paraszttörténetével első díjat nyert.
Az év karácsonyán feleségül vette Démusz Ellát (1905–1989), Démusz János vendéglős lányát. 1926 és 1944 között hat lányuk született, közülük ketten csak rövid ideig éltek. Leányai közül Jakabffyné Németh Magdából (1926–) pedagógus; Lakatos Istvánné, Németh Ágnesből vegyészmérnök; Dörnyei Józsefné, Németh Juditból (1932–) fizikus professzor, MTA-tag és Németh Csillából (1944–) orvos lett.
1926-tól cikkei, könyvismertetései jelentek meg a Nyugat-ban, a Protestáns Szemlé-ben, a Társadalomtudomány-ban, később az Erdélyi Helikon-ba és a Napkelet-be is írt, ez utóbbinak 1931-ig vezető kritikusa volt (a Protestáns Szemlé-ben és Napkelet-ben eleinte Lelkes László álnéven szerepelt).
1926-ban megnyitotta fogorvosi rendelőjét, még externistaként bejárt az új Szent János Kórház elme- és idegosztályára. Iskolaorvosi állást vállalt a Toldy Főreáliskolában (1926–27), az Egressy úti (1928–31), és a Medve utcai polgári iskolákban (1931–43).
1927-ben a Napkelet munkatársa. 1928-ban feleségével Olaszországba és Franciaországba utazott. 1929-ben a Napkeletben jelent meg első regénye, az Emberi színjáték. Télen tuberkulózisban megbetegedett. Olaszországban és Felsőgödön gyógyíttatta magát, felhagyott a fogorvosi gyakorlattal. 1930-ban Baumgarten-díjat kapott, de Hatvany Lajos támadása miatt visszaadta. 1931-ben kiegészítő érettségit tett görögből; rövid ideig görög szakos bölcsész volt. November 29-én Debrecenben részt vett az Ady Endre Társaság irodalmi estjén, mely öt „népi író” (Németh, Erdélyi József, Illyés Gyula, Kodolányi János, Szabó Lőrinc) sikeres bemutatkozása volt a közönség előtt. 1930 és 1935 között az esztergomi Sátorkőpusztán töltötte nyarait, amelyről az utókor emléktáblán is megemlékezett.
A Nyugattal már az 1920-as évek végétől sem volt felhőtlen a kapcsolata. Az 1930-as évek elejétől szembekerült Babits Mihállyal, részben a formálódó népi mozgalom (és különösen Kodolányi János), 1932-ben pedig Török Sophie értékelése miatt. A Nyugat és Németh közötti szakításban Németh László Magam helyett című 1943-as tanulmánya szerint (Török Sophie ügye és más ügyek mellett) Kodolányi személye is szerepet játszott; még a november 29-ei debreceni est előtt végződött szerencsétlenül annak az „erélyes hangú” levélnek az ügye, melyet Németh Basch Lóránthoz, a Baumgarten Alapítvány egyik kurátorához intézett Kodolányi megsegélyezése ügyében. Az ügy a másik kurátor, Babits elzárkózásával, sőt kínos jelenettel végződött (Németh épp Babits lakásán tartózkodott, amikor Basch telefonon beszámolt kurátortársának a levélről).
1932. szeptember 26-án Tanú címmel lapot indított, amelyet egymaga írt és szerkesztett. A folyóiratnak 1937 tavaszáig 17 kötete jelent meg. 1934 áprilisától rövid ideig Fülep Lajossal és Gulyás Pállal szerkesztette a Választ, a Magyar Rádióban átvette az irodalmi osztály irányítását (1934–35). Viszonylag rövidnek mondható rádiós működése során igyekezett az akkori kortárs magyar irodalom egészét felölelni, műsorában a kor nagy vagy később naggyá vált, vagy akkoriban felkapott, de azóta elfeledett írói, költői maguk olvasták fel műveiket, vagy azok egy-egy részletét, majd beszélgettek róluk Németh Lászlóval. A műsorban bevezetett határozott minőségelvűség egy valóban nívós rovatot eredményezett, amely, ötvözve a rádiózásról és ezen belül a népművelés fontosságáról írt tanulmányával évtizedekre jelentős befolyásoló erővel bírt a Magyar Rádió műsorpolitikájára, hatása pedig részben máig érezhető az irodalmi műsorok terén. 1934-ben jelent meg első könyve, az Ember és szerep. 1935-ben csatlakozott az Új Szellemi Front reformmozgalmához; a Sziget című folyóirat és a Magyarságtudomány munkatársa.
1938. március 30-án a Nemzeti Színház Kamaraszínháza bemutatta Villámfénynél című darabját, melyet két társadalmi drámájának bemutatása követett a Nemzeti Színházban: Papucshős (1939. november 4.), Cseresnyés (1942. január 10.). 1939. május 13-án mutatta be a Nemzeti Színház első nagy történelmi drámáját, a VII. Gergely-t.
1939-től 1942-ig Móricz Zsigmond „adjutánsa” volt a Kelet Népe szerkesztésében. 1940-ben Törökvész úti házát felajánlotta egy népfőiskola céljaira, de megnyitására a hatóságok nem adtak engedélyt. A II. világháború alatt a Kelet Népe, a Híd és a Magyar Csillag munkatársa. Tanulmányait A minőség forradalma címmel gyűjtötte kötetbe. 1943-ban iskolaorvosként nyugdíjba vonult. A második szárszói konferencia egyik előadója volt. Az úgynevezett szárszói beszédében 1943 nyarán, egy évvel a magyarországi zsidóság deportálása előtt olyan kijelentést tett a zsidóságra vonatkozóan, amely Németh egész további sorsát és az egész Németh László-i életműhöz való viszonyulást gyökeresen megváltoztatta, befolyásolta mind a mai napig. Németh a beszéd 1944-es megjelenésekor már kihúzta a zsidósággal kapcsolatos inkriminált sorokat.
A második világháború előtt gyakori és hosszan tartó vendég volt Dorogon, a városhoz való kötődése mindvégig megmaradt. Élete utolsó író-olvasó találkozóját is ott tartotta, 1970-ben, amelyről a Dorogi Gimnázium folyosóján elhelyezett kis kiállítás emlékezik meg. A város tisztelete kifejezéseként a gimnáziumot szerette volna elnevezni róla, ám politikai nyomásra a szocialista ideológiának jobban megfelelő Kelen Jolán lett a névadó.
1944. március 19-étől, a német megszállás alatt Felsőgödön, Szilasbalháson, majd Budapesten élt. Ezekben a hónapokban egyetlen folyóiratba sem írt. Miután a szovjetek elfoglalták Budapestet, családjával együtt Békésre költözött.
Németh László és felesége, Démusz Ella sírja Budapesten. Farkasréti temető: 9/1-1-76/77.
1945–48 között főgimnáziumi óraadó tanár Hódmezővásárhelyen. Magyar irodalomtörténetet, de emellett sok más tantárgyat, például matematikát is tanított. 1946-ban Keresztury Dezső oktatási miniszter megbízta a dolgozók iskolájának szakfelügyeletével, kidolgozta ennek az iskolatípusnak a tantervét.
1952-ben Lev Tolsztoj Anna Kareniná-jának fordításáért József Attila-díjjal tüntették ki. 1957-ben Kossuth-díjat kapott, összegét a (hódmező)vásárhelyi gimnázium könyvtárának ajándékozta. 1959-ben a Szovjetunióban tett látogatást. Utolsó alkotói korszakában a Tihanyhoz tartozó Sajkodon rendezte be írói műhelyét. 1961-ben a Munka Érdemrend arany fokozatával, 1965-ben Herder-díjjal, 1968-ban Batsányi-díjjal és „A megbecsülés jele” elnevezésű szovjet kitüntetéssel jutalmazták. 1969-ben a Magvető és a Szépirodalmi Könyvkiadó megindította életműsorozatát. 1975. március 3-án hunyt el agyvérzés következtében.
Művei
Regényei :
Gyász (regény, 1935)
Bűn (regény, 1936)
Iszony (regény, 1947)
Égető Eszter (regény, 1948)
Irgalom (regény, 1965)
Drámái :
Bodnárné (1931)
II. József
VII. Gergely
Villámfénynél (1936)
Pusztuló magyarok (1936–1946)
Papucshős (1938)
Erzsébet-nap (1940–46)
Széchenyi (1946)
Eklézsia-megkövetés(1946)
Husz János(1948)
Galilei (1953)
Az áruló (1954)
Petőfi Mezőberényben (1954)
Apáczai (1955)
A két Bolyai (1961)
Csapda
Gandhi halála
Nágy próféta (verses)
Utazás(1961)
Nagy család
Harc a jólét ellen(1964)
Szörnyeteg
Esszékötetei :
A minőség forradalma (1940)
Készülődés (1941)
Kisebbségben (1942)
Sajkódi esték (1961)
A kísérletező ember (1963)
Gyász
A mű főhőse, Kurátor Zsófi antik jellem. Mivel mindent az ő tudatán keresztül látunk, a regényt nevezhetnénk tudatregénynek is. A mű szerkezetét illetően egyszerre koncentrikus és lineáris, mert a középpontban álló hős körül körszerűen jelenik meg a környezet, és lineáris, mert minden fejezet a hősnőt a végzete felé sodorja. Kurátor Zsófi férje halála után belemerevedik gyászába, s amikor elveszíti egyetlen gyermekét is, a gőgös gyász élete értelme lesz és A faluközösség életét szigorú törvények, szabályozzák – aki vét ellenük, azt szájukra veszik, kiközösítik. Ám a közösséget hajdan összetartó szokásrendszer időközben kiüresedett: Kurátor Zsófi éppen azért válik eltorzult személyiséggé, mert maradéktalanul betartja az özvegytől elvárt viselkedésformát, aminek negatív következményeit a falubeliek is elítélik. A falu közössége kaján rosszindulattal lesi, hogyan képes ellenállni a szemrevaló fiatalasszony „a vére”, az élet kísértéseinek. Mi ad ehhez erőt, hogy erejénél nagyobb fájdalmat magára véve megfojtsa benne a kétségbeesett dac az életkedvet? Az a szerep – a „gyász” – azaz emberi magatartásminta, amit az író számára a görögség szellemével, főként Szophoklész drámáival való megismerkedés sugallt: ahogyan a lélek megadja magát a szerep mitikus parancsának (Élektra alakja). Zsófi alakjában Németh László a falu megmerevedett szokásrendje elleni lázadást festette meg kitűnően. A két háború közti magyar falu megkövesült emberi viszonyait, erkölcsi, társadalmi válságát híven ábrázoló regény lebilincselő olvasmány.
******
Iszony
Az Iszony című regény egy házassághoz vezető út és maga a házasság történetének elbeszélése, mely házasság két egzisztenciálisan egymástól idegen ember között köttetett meg, akik őszintén vagy önáltató hazugságok által, illetve társadalmi szokások miatt, a bekövetkezett tragikus végkifejletig megmaradnak ebben az intézményben. A regény hősnője, Kárász Nelli, eredendően magányos, de legfeljebb monogám alkat: férfiak közül édesapján kívül egyedül sógora, Takaró Imre iránt mélyül el (ha nem is nagymértékben) pozitív érzelmekben. A helytelen, de szükségszerűnek tűnő választás eredményeképpen adódó házassága egyre inkább elszigeteli az emberek világában, magányával csak a természetbe fog megnyugtató módon beleilleszkedni. Önállóságának tragédiája a házasság éveiben a reá kényszerített függés, hogy önmaga fölött nem önmaga rendelkezik, hanem a házaséletre (elsősorban morális) törvény kötelezi. Maga a közösülés és ezáltal a férje iránti iszony az a lelki folyamat, amelyet a regény színes társadalomrajzzal és történetmeséléssel a háttérben Nelli által elbeszélve elemezve kifejt. Takaró Sanyi a házasság mindennapjaiban rendszeresen erőszakot követ el Nelli testén (a lelkét soha nem érinti, csupán elzárja a szabadság levegőjétől). Nelli igyekszik jó háziasszony lenni, mert ebbe fekteti az energiáját, illetve megpróbál minél rosszabb feleség lenni, bosszantani a férjét, hogy ezáltal is eltávolítsa őt magától, de ebben a törekvésében elbukik, mivel Sanyi soha nem adja fel a harmonikus házasélet megvalósítását. A férj szerelemistennőként tekint feleségére, még szerelmi praktikákat is bevet, miközben Nelli jelleme artemiszi: tiszta, szűzies, szigorú, magányosságra törekvő. A hétköznapok egyhangú keserűsége mellett a féltékenység is meggyötri a házastársakat: Jókuti tolakodva közeledik Nellihez, amit Sanyi szóvá is tesz annak ellenére, hogy megismerhette volna már felesége hűvös és tartózkodó jellemét. A házasság vége előtti időkben Sanyi a cselédlányokkal tarthat fenn kapcsolatot, emiatt Nelli még az eddigieknél is jobban, kimondhatatlanul viszolyog férjétől, nemcsak, mint férfitől, hanem, mint ösztöneitől irányított, gyenge jellemű, közönséges, öngyilkossággal fenyegető embertől is. A házasságnak Sanyi halála vet véget: betegségből lábadozva, az orvosi intés ellenére, „menyecskézni” kíván feleségével, de a közelharc (Nelli ellenáll) közben megáll a szíve, arcára Nelli éppen párnát szorít (szívinfarktus? fulladás? – nem derül ki a regényből). Kárász Nelli egyetlen igazi anya-tulajdonsága, a másokról való gondoskodás, a cenci kórházban vállalt ápolói feladat által teljesedik ki. A regény széleskörűen jellemzi a regény hősein (álszent édesanya, ügyfélkörére féltékeny orvos…) kívül az emberek közötti különféle kapcsolatokat (mások házassága, együttélések, baráti összejövetelek stb.) is. A szakirodalom Nellit Artemisz istennőn kívül többek között Anna Kareninával is párhuzamba hozza. A regény hősnője azonban egyedülálló, lelke ellenére nem marad szűz, hanem az iszony sorvasztó-építő tapasztalatát gyűjti házassága alatt, és nem találja meg a boldogságot szeretője (?) oldalán sem. Rokon vonások lehetősége Nuca, Wass Albert: A funtineli boszorkány hősnője esetén azonban fennáll: e két hősnőt egyaránt férfiak környékezik meg nemkívánatos módon, ők ellenállnak, bosszút állnak, gyermekeiknek nem eszményi anyái lesznek, megnyugvást és igazi életet a természet nyújt számukra, emberi környezetük gyanakvással figyeli őket, míg barátaik is vannak, gondoskodó, gyógyító szerepet vállalnak…
******
Égető Eszter
A főhősnő életét kislánykorától nagymamává válásáig végigkövető regény egy élet kiteljesedését mutatja be a cselekmény történelmi horizontját jellemző politikai-szellemi eszmékkel párhuzamosan. Részletesen kibontja a mindenkori társadalmi háttér előszínpadán zajló életeket egymásba fonódásukkal együtt: az emberek kapcsolatainak alakulása, érzelmeik, értékrendjük, erkölcsi választásaik és azok alapjai állnak a regény középpontjában. Eszter három gyermek édesanyjává lesz, gondozására szorul férje, édesapja is, segít a tanyai internátus megszervezésében: támogatja a szellemi értékek elterjedését. A technikai újítások (férjének, apjának szenvedélye) mellett rendkívül fontos számára a gyökerek megtartása: az otthon biztosítása, a család ellátása, az élet zavartalanságának fenntartása, mindezek sorsától reá rendelt feladatok. Alakjához az élet, a termékenység jegye kapcsolható, ezért is látják Démétér istennőben antik kori elődjét (máshol Éva-párhuzamról is írnak). Minden körülmény között – életüket családtagjai közül elég sokan elherdálják: a regény címe eredetileg Őrültek volt, ami az Eszter körül élőkre vonatkozott – a csomorkányi anya és feleség etikai választásaival a közösséghez kapcsolja életét, és hozzájárul környezete virágzó-gyümölcsöző progressziójához az adott viszonyok mellett. Eszter cselekvésének mozgatórugója és termékenységének eszköze a szeretet. Szeret ok nélkül és feltételek nélkül, szereti édesapját, aki gyermekkorában elhanyagolta, férjét (Máté Józsit), aki, miután felesége iránti szerelme elillant, más nők iránti vonzódását nyilvánítja ki, szereti a családját, a lakóhelyét, otthonát, s küldetését a világban. Gondolataival és cselekedeteivel egyaránt a „földön jár”, az állandóan változó politikai eszméktől szinte meg sem érintve, folyamatosan tartja fenn a biztonságot jelentő családot. Sorsszerű és a kor problémáit jelző momentum a regény végén, amint Eszter férje és két gyermeke a háború befejeztével messze kerül hazájától és az anyától, de a nagymamát unokája mellett elgondolkozva hagyja maga mögött az olvasó. A termékeny édesanya és férje mögött bizonyos értelemben megbúvó feleség sok (eddig nem említett) irodalmi alak párhuzamát veti fel, például Mrs. Ramsay (Virginia Woolf: A világítótorony).
******
Bűn
A regénynek középpontjában egyetlen hős sorsának alakulása áll: Kovács Lajos fiatal parasztlegényé, aki a falusi életet megunva a fővárosba indul szerencsét próbálni. Igényei és vágyai szerények, az igéret földjétől csak munkalehetőséget és egy kicsit érdekesebb életet vár. A harmincas évek Budapestjére érkezik , tolvajjá lett állástalan diplomások, fillérekért dolgozó, becsapott munkások közé. A 20. század mesebeli parasztlegénye vakon botorkál a számára teljesen érthetetlen világban. Kudarcot vallott próbálkozások, csavargás és éhezés után bejut ugyan egy budai villa építkezéséhez, de tudja, ha elkészül a ház, hányattatásai újra kezdődnek. Otthon, emberi közelség után vágyódó kitaszítottságában cselédlány hugának életformája, a "fix hely" jelenti számára az irigyelt megoldást, az urak világa azt a magasabbrendű életet, melyre csak a legnagyobb tisztelettel mer felnézni. A villa-tulajdonosnő mellé szegődik, vállalja a munkások megvetését, hogy a háznál maradhasson. Lajos és a tulajdonosnő, Horváthné kapcsolatának alakulása szimbolikus: amíg a ház épül, Lajos szinte családtagként segít, a közös munka eggyé kovácsolja őket. A költöző család, a rendezgetés már visszaállítja a villa belső társadalmi rendjét. Lajos feleslegessé válik, igyekezete ellenszenvet vált ki, idegenség és gyűlölet veszi körül. Csak a regény záró részeiben megjelenő Horváth Endre érzi egyre tűrhetetlenebbé váló erővel a "bűnt", a felelősséget ezért a torz és embertelen társadalomért. Míg Lajos öntudatlanul minden megaláztatást eltűrve próbál legalább az úri világ mellett maradni, ő ki akar innen törni. Kettejük párbeszédei csak a közeledés, a megértés reménytelenségét bizonyítják, s a regény lezárása, az öngyilkos Horváth Endrével robogó mentőautó, s a téli éjszakának nekiindukó Lajos, mindkét sors tragikus kudarcát jelképezi.
Forras : Wikipedia
Forras : http://legeza.oszk.hu/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése